Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XIII. FEJEZET. A küldetés

de nélkülözi a lélek bölcsességét ... Az igazi; tudományt azonban nagyrabecsüli és maga is szívesen foglalkozik vele. A szerafi atya nem valami rendkívüli tudású ember. Ifjú korában elvégezte azokat az iskolákat, melyekre gazdagságánál és társadalmi helyzeténél fogva szüksége volt, de műveltsége azért nem emelkedik az átlag fölé. Ami azonban ismeretek dolgában hiányzik belőle, azt bőségesen kipótolja magas intelligenciával kapcsolódó kutató elméje és imádságos lelkülete. Az emberi tudomány helyét az isteni bölcsesség és a Szentlélek felvilágosító ereje pótolja benne, még pedig olyan nagy mértékben, hogy Assisi sz. Ferencet bátran kora legnagyobb teológusai közé számíthatjuk. A hit legmélyebb titkairól, a legnehezebb dogmatikai kérdésekről is oly világosan, pontosan, oly biztos ismerettel beszél, hogy még a nagy tudósokat is csodálatba ejti. Egyszer egy domokosrendi atya keresi fel és kéri, hogy magyarázzon meg neki egy bizonyos dogmát, amit sehogy sem tud megérteni. Ferenc atya oly bölcsen válaszol neki, hogy az illető elragadtatva meséli később társainak: „Testvéreim ennek a férfiúnak teológiája a kontemplációból és a lélek tisztaságából fakad és repül, mint a sas ... a mi tudományunk pedig csak a földön csúszik ..." 1 Ez a természetfeletti felvilágosításokkal megáldott ember gyönyörűséggel látja azt a tündöklő csillagot, mely a Monte S. Paolo homályából emelkedett ki és merész ívelésben halad egyre magasabbra a 1 Traduzione Casolini, 250—251.