Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)
XIII. FEJEZET. A küldetés
XIII. FEJEZET. A küldetés. Mióta sz. Ferenchez először vitték el a forli csodálatos káptalan hírét, a „Szegényke 0 állandóan szemmel kíséri nagytehetségű tanítványát. Az ő akaratából kell Antal atyának az apostolok útjára lépni. Az ő kívánsága, hogy a s. paoloi szelíd remete búcsút vegyen eddigi magányos, elmélkedő életétől és ezentúl az embertársai örök üdvén munkálkodjék ... A „Szegényke" nagy és merész terveket fűz Antal atyához. Naponként hálát ad Istennek azért a kegyelemért, hogy rendjét ilyen kiváló taggal ajándékozta meg. A szerafi atya már régen érzi, hogy szent eszméi megvalósításához nemcsak alázatos, egyszerű lelkekre van szüksége, hanem tudósokra is. Saját magát egyszerű és együgyű embernek mondja ugyan, de magas intelligenciáját épen azzal árúlja el, hogy szereti és becsüli a tanúit embereket. Mindig örömmel fogadja fiai közé az ilyeneket és rendesen vezető szerepet juttat nekik. A rend elöljáróit a tanúltabb, műveltebb testvérek közül választja ki, mint például Catani Péter, vagy Bombarone Illés testvér ... S mert tudósok, rendesen uramnak szólítja őket ... 1 Ferenc atya gyűlöli a gőgös, az elbizakodott, felfuvalkodott tudományt, mely az ismeretek nagy halmazából áll, 1 Celano.
