Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XII. FEJEZET. Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik

— Vercelliből? Nos, akkor alaposan ki kellett lépned ... Ki ott az apát úr? — Három esztendeje a jóságos Tomaso Gallo, a Madonna áldja meg. —- Amint látom, nagy szeretettel vagytok iránta. — Igen. De azért van sok ellensége is. Az eretnekek gyűlölik. — Hát Vercelliben eretnekek is élnek? — Óh testvér, hát mondd, hová nem furakodnak be ezek az istentelenek. Se szerük, se számuk . . . És egyre többen lesznek, mert mindig akad a katolikusok között olyan, akit szép szóval, ígérettel elcsábítanak. A szegény apát úr egészen beteg már a bánattól miattuk . . . Úgy hiszem talán azért is ír Antal atyának, hogy jöjjön el Yercellibe és prédikáljon a népnek. — Azt bizony jól teszi az apát úr, ha elhívja Antal atyát, mert az ö szavai csodákat művelnek. Beszéd közben odaérnek Antal atya cellája elé, ami tulajdonképpen nem más, mint egy szűk kis barlang a szikla oldalában és a testvér bekiált : — Atyám, egy ifjú van itt, levelet hozott számodra. Antal atya elősiet. Átveszi a levelet, figyelmesen végigolvassa, azután a testvérhez fordul : — Fiam, adjatok az ifjúnak estebédet és szállást. Holnap mihelyt virrad, együtt indulhatunk Vercellibe. Antal atya még néhány parancsot ad, utasításokat a testvéreknek távolléte idejére, meghallgatja szent gyónásukat, azután nyugovóra tér. Másnap alig pirkad a hajnal, már útrakészen állnak és a szentmise s a szerény reggeli után meg-