Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XII. FEJEZET. Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik

ez a gyönyörű lélek napról-napra magasabbra, hogy hogyan közeledik mindinkább a tökéletes istenszeretet felé. Antal atya soha sem beszél azokról a kísértésekről, melyekkel a sátán megkínozza, csak olyankor, mikor a sátánnak a lélek ellen folytatott harcáról beszél, olyankor tör ki belőle a titkos szenvedések emléke. Az ördög ármánykodásáról, kegyetlenségéről csak az tud ilyen ékesszólóan beszélni, aki már maga is tapasztalta, hogy mit jelent harcra kelni a pokolbeli szörnyeteggel. „A kísértő úgy tör a szegény lélekre, — mondja esryik prédikációjában — mint a zúgó szélvész, mely ott bömböl az épület négy sarkán és alapjában megrázza. így támadja meg a sátán is a jó lélek sarkalatos erényeit és hitének alapjait igyekszik megingatni, hogy a szerencsétlen annál könnyebben engedjen a a bűnre való kísértésnek. Azért is tanácslom, hogy mihelyt az istenszerető lélek érzi, hogy bizonyos képek nyugtalanítják s borzalommal töltik el, azonnal fordítsa figyelmét az ég felé, önmegtagadásokkal szorítsa testét igába, sóhajokkal, imával és vezekléssel fékezve meg a lázadót . . ,

a

l Máskor így kiált fel. „Jaj nekem, jaj nekem ! Uram Isten, mily borzasztó látomás. Mit tegyek, hova meneküljek előle? Hallgatom a bűnbánó zsoltárost és telve vagyok fájdalommal. Elmémet elborítja a szomorúság."

2 De minden szenvedése között is . . hűségesen szolgálta Urát, megerősödve a kísértések ellen, a legke1 Sancti Antonii:Pat. ecc Sermones. Locatelli kiad. 66—67.1. 2 Ugyanaz.