Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XII. FEJEZET. Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik

ményebben bánva magával, folytonos imában és az isteni erények gyakorlásában . . 1 így készíti elő a mennyei Atya ezt a neki oly kedves lelket tüneményes útjára . . . Elrejtve az emberi szemek elől, könnyben, imában, bánatban és lelki örömökben, erénygyakorlatokban és vezeklésben, csiszolja ki a Teremtő keze nagytitokban ezt a drága követ, melynek mélyén szent tüzek izzanak s szivárványszínben törik meg rajta az isteni tökéletesség fénye. Itt formálja ki ezt a szépséges lelket az angyalok örömére és a maga dicsőségére . . . A s. paoloi remeteség magánya azonban nem tart sokáig. A lélek virágbontó tavasza után megjön a nyár, amikor a jó la jó gyümölcsöt hoz. Az emlékezetes 1222. esztendő nagyböjtjén Grácián atya Forliba viszi az alázatos szerzetest . . . Forliba, ahol az isteni Gondviselés félrelebbenti a titok fátylát és megmutatja a világnak szeretete és bölcsessége kedves csodáját... Forliból való hazatérésük után Grácián atya még pár napig S. Paolóban marad és ezerféle útasítással látja el Antal atyát új munkakörét illetőleg. — Sajnálom fiam, — mondja neki szeretettel — hogy ki kell ragadnom téged ebből a kedves magányból, ahol úgy látom igen megelégedett voltál, de hát azokat a tehetségeket, melyekkel az Isten téged megáldott, nem szabad gyümölcsözetlenül hagynunk . . . Azért megbízlak téged, hogy járd be a környék falvait és városait és hirdesd mindenütt az Igét ... Az Úr áldja meg munkádat és adjon erőt az apostolkodáshoz . . . Antal atya engedelmesen hajtja meg fejét, azután 1 Rigaud.