Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XI. FEJEZET. Misztikus Umbria

A provinciálisnak megtetszik a ragvogószemü ifjú. Rokonszenvesnek találja szelíd, csendes modorát. Jóakaratú érdeklődéssel kérdezi, hogy felszentelt pap-e. mire Antal atya tiszteletteljes rövid igennel válaszol, anélkül, hogy egy szóval is említené, hogy hol szentelték pappá ... A coimbriai S. Crux zárda büszkesége olyan alázatosan, elfogódva áll a provinciális előtt, hogy annak megesik rajta a szíve. Mosolyogva néz a nyílt tiszta szemébe és jóságos hangjával, melybe egy egészen parányi kis szánakozás is vegyül, szól hozzá. — Szívesen magammal viszlek fiam és meg vagyok róla győződve, hogy lelked javára válik az a kör, ahova helyezni foglak. Antal atya némán hajtja meg a fejét és alázatosan csókolja meg új provinciálisa kezét.