Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XII. FEJEZET. Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik

XII. FEJEZET. Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Toscana és Romagna határán egy meredek szikla tetején, mint valami madárfészek húzódik meg egy parányi remetelak. Sz. Pál tiszteletére építették és hat laikus testvér a lakója, akik békés és bensőséges lelki életet élnek itt, csak egy szomorúságuk van, hogy nincs papjuk, aki misézzen nekik és a szentségeket kiossza közöttük. Annál nagyobb há,t az örömük, mikor a káptalan befejezése után Grácián atya, — aki maga köré gyűjtötte tartományai tagjait, — ezekkea szavakkal fordul hozzájuk : — Fiaim, hogy lássátok mennyire szívemen viselem a sorsotokat, íme gondoskodtam róla, hogy a Sz. Pál remeteségébe misézőpap is kerüljön. Ez a fiatal testvérünk most elmegy veletek és ott is marad a remeteségben. Azt hiszem nem kell benneteket figyelmeztetnem, hogy mint felszentelt pap elöljárótok lesz és ti mindenben engedelmeskedni tartoztok ,neki. A testvérek tisztelettel üdvözlik új főnöküket, aki meglehetősen elfogultnak látszik és lelke mélyén sokkal szívesebben venné, ha Grácián atya kevésbbé hangsúlyozza az ő elöljárói mivoltát. Aki parancsol, az nem élhet olyan magábavonult életet, mint aki engedelmeskedik s az elöljárónak egész lelkületét elárulják cselekedetei s Antal atya fél, hogy valami módon napfényre jut az ő titka is, hogy nem mindig