Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

I. FEJEZET. A forli káptalan

Maguk a jelöltek nem sokat láttak ebből a nagy készülődésből. Szent félelemmel gondoltak az egész életükre kiható fontos eseményre. Nem igen vegyültek társaik közé és lelki magányban, imával és elmélkedéssel a nagy napra készültek, mikor mindörökre belépnek Krisztus apostolainak táborába . . . A papszentelést megelőző napon megérkezett a provinçiâlis, Grácián atya is. Eljött, hogy együtt örüljön fiaival ennek a szép ünnepnek, amikor e tiszta, erős lelkek belépnek Krisztus királyi hadseregébe, mikor fölesküsznek a szent keresztre, hogy vele, benne és általa éljenek vagy haljanak. A provinciális javakorabeli, erőteljes férfi volt. Halkan és igen lassan beszélt, mintha minden szavát megfontolná, mielőtt kimondja. Az arca egyformán nyugodt volt, akár öröm, akár bánat érte. Szürke szemeiből értelem és igen nagy emberismeret sugárzott. Grácián csak úgy gyalogszerrel jött, mert a kisebb testvéreknek tilos volt lóra, vagy szamárra ülniök, hacsak betegség nem kényszerítette rá őket. Nem volt nála se bot, se tarsoly, hogy ezzel is eleget tegyen az evangéliumi tanácsnak: „Semmit se vigyetek magatokkal ..." A provinciális atya mellett egy fiatal atya lépegetett. Huszonöt, huszonhat éves lehetett, de jóval kevesebbet mutatott annál. Sötét hajkorona övezte nemesvágású sápadt arcát, melyet végtelenül vonzóvá tett kedves mosolya és nyugodt tekintetű szép sötét szemei. Emellett azonban oly alázatos és félénk volt, hogy a forli testvérek némi kis szánakozással néztek rá. Grácián atya S. Paoloból hozta magával ezt a