Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XI. FEJEZET. Misztikus Umbria

Soha se hitte volna, hogy ilyen sok követője legyen a Szegénykének. Még csak alig néhány éve, hogy Ferenc atya megkezdte apostoli munkáját és íme, legalább három-négyezer ember lehet most itt együtt. Kísérőjük mintha eltalálta volna Antal atya gondolatát. Csendesen felsóhajt. — Ennyi ember! Pedig ez még csak az első rend! Hol vannak még Klára nővér leányai és a terciáriusok . . . Megindulnak a sátortábor belseje felé. Fülöp testvér mindjárt az első pár lépésnél elmarad mellőlük és így csak kettesben folytatják útjukat. Bejárják az egész tisztást, ahol a testvérek hangyák módjára szorgoskodnak a sátrak felállításában. Egyik egy csomó gyékényt cipel, a másik vesszőt, ágakat, a harmadik cölöpöket ver a földbe... Antal atya társa úgylátszik otthon lehet itt, mert a szíves vendéglátó készséges udvariasságával kalauzolja Antal atyát . . . Egy díszes nagy sátor előtt megáll. — Nézd atyám, ez a sátor Raineri Cappocio bíboros úrnak a lakása. Ugy-e szépen megcsináltuk? — Miért jött el a bíboros úr a káptalanra? — A rend védnökbiborosát, Ugolinó kardinálist helyettesíti, akit ügyei megakadályoztak abban, hogy a káptalanon részt vegyen. Tovább mennek. Néhány fehércsuhás, feketeskapulárés szerzetes jön velük szemben. — Óh hát Gussmann Domokos atya fiai is itt vannak! — csodálkozik Antal atya. — De még mennyire ! Hiszen testvérek. Sőt nem csak ők vannak itt, hanem Pian-Carpinoi Tamás is, a vándor barátok társulatának megalapítója.