Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

XI. FEJEZET. Misztikus Umbria

— Milyen társulat ez? — érdeklődik Antal atya, —- még soha sem hallottam hírét. — Kisebb testvérekből és Domokos atya fiaiból alakult és bejárták egész Ázsiát, ahol többek között megtérítették a tatár kánt, embereivel együtt, azután Kinában is voltak, ahol a nesztóriánusok ellen harcoltak. Mindenfelé templomokat építettek és terjesztették a pogányok között az igaz hitet . . . Antal atya szótlanul, egy kis szomorúsággal szivében gondol rá, hogy neki a jó Isten nem engedte meg az ilyen apostolkodást ... De nincs ideje sokat bánkódni, mert kísérője a karjára teszi a kezét és meghatottságtól remegő hangon suttogja : — Atyám, nézd ott van a Porciunkula. Antal atya meghatva lép be a csodálatos szentélybe, mely szülőhelye, bölcsője és otthona a kisebb testvérek rendjének. Buzgó ima száll szivéből az ég felé és rövid idő múlva boldogan, megbékült lélekkel lép ki a kápolna alacsony kis ajtaján . . . Egyszerre nagyot dobban a szíve. Pár lépésnyire tőle, egy olajfa lehajló ágainak árnyékában néhány baráttól körülvéve ül a szent... Assisi Szegénykéje... Antal atya még soha sem látta, de azonnal megismeri . . . Igen, ez nem lehet más, mint Ferenc atya. Éppen olyan, mint ahogyan elképzelte magában. Arca sárgás, mintáz elefántcsont és sötét szakái köríti. Mélyenfekvő fekete szemei szelídekéstelve vannak jósággal ... A szemei alatt azonban sötét karikák húzódnak és egész lénye oly gyengének, betegnek látszik, hogy Antal atya szemei könnybelábadnak. Kísérője észreveszi meghatottságát és suttogva mondja : — Szegény atyánk nagyon beteg. Ez az egyiptomi út igen megviselte.