Pálffy Erzsébet: Páduai Szent Antal élete (Budapest 1929)

X. FEJEZET. Lelki vértanúság

ság kínjait ... És ha a hóhér bárdja nem is sebzett halálra, Isten mégis megadta neked a vértanúságot . . . Nem a testi halálét, hanem a vágy és szenvedés vértanúságát. Keserves nappalok, keserves éjszakák. A tikkasztó melegben ezer szúnyog és légy kínozza, a rossz levegőjű kicsiny szobába kívülről is csak a kikötőhelyek kellemetlen szaga árad be. És az esték ? . . . Mikor a városban megkezdődik az igazi élet. Mikor az uccák megélénkülnek, fehérturbános alakok bújnak elő az alacsony kapuk alól, barnabőrű öszvérhajcsárok nógatják állataikat, nagy hűhóval és az uccai árusok éles hangja minduntalan belesivít ebbe a zűrzavarba... Amikor az esti óra beálltával felhangzik a karcsú minaretteken az imám hangja: La Hah, ill Allah! . . . akkor úgy érzi, hogy fel kell ugornia, hogy kirohanjon az uccákra, a terekre, ahol legnagyobb a csődület s fülébe kiáltsa a szegény, félrevezetett népnek: Hazugság, amire tanítanak! Hallgassatok az igazságra, térjetek meg ! Nem az az Isten, akit ti imádtok, hanem a názáreti Jézus, aki meghalt a kereszten . . . Hányszor vánszorog el az ajtóig és hányszor kell újra tehetetlen gyengeségében visszafordulnia . . . Vértanúság ez az élet, de nem koronával és dicsőséggel, hanem nyomorúsággal és lemondással telve. Hosszú kínos betegsége alatt végre megérti, hogy nem kapja meg azt, ami után egész lelkével vágyódik. Nem azt a vértanúságot szánta neki Isten, amelyikről ö álmodozik. Nem a halálát akarja, hanem az életét... Nem a megdicsőülést, hanem a munkát . . . Nem néhány mohamedán, hanem ezer, meg ezer lélek megtérését várja tőle . . . lelkeket, a lelkek légióját.. . .