Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

XI. Aszemlélődő lélek nem ítél el másokat kiütköző gyengeségeik miatt.

XI. A szemlélődő lélek nem ítél el másokat kiütköző gyengeségeik miatt. Mikor az ördög, a gonoszság atyja, látja, hogy a szemlélődő lelkek oda emelkednek lélekben, ahonnan őt kevélysége miatt kivetették, minden módon magával akarja őket rántani a pokolba. Mivel azonban nyíltan nem diadalmaskodhatik felettük, titokban akarja rászedni őket. A különféle gonoszságok mellett főként elbizakodottságra és mások elítélésére csábítja őket, s hivatkozik az Apostolra: A lelki ember mindent megítél.

1) Ó, mily szörnyű e titkon lappangó halál! Elűzi a lélekből a felfuvalkodottságot útáló Istent, tönkre teszi a testvéri szeretetet, a bíborban neveltekkel szemétdombot öleltet,

2) a lelki örömöt jóravaló restségre változtatja, és aminek Isten dicsőségét kellene céloznia, azt az ördög kezére játsza. Hát azért szálltál föl, ó ember, a szemlélődés magaslatára, hogy nagyobbat zuhanj? Mert ha másokat elítélsz, az lesz a sorsod. Foglald el tehát lélekben a legutolsó helyet,

3) akkor majd nem lesz honnan leesned; ajánld fel cselekedeteidet Istennek, és mindent felajánlottál. Figyelj reám és tanuld meg most, — te, a szemlélődés édességének élvezője, — hogy