Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

XI. Aszemlélődő lélek nem ítél el másokat kiütköző gyengeségeik miatt.

Isten a dicsőségre alkotott teremtmények között miként osztja el ajándékait. Mindenkit másban részesít; részben azért, hogy ne egy, hanem sokféle módon magasztalják, részben pedig azért, hogy gazdagsága feltárásával sokféle anyagot nyújtson nekünk nagysága dicsőítésére. Először is gondolj arra, hogy az Isten, mint jó családatya, háztartása elrendezésekor számba veszi fiai képességét, okosságát és jóságát, és eszerint osztja el közöttük a hivatalokat és méltóságokat. Neked, szemlélődőnek, az jusson eszedbe mindenek előtt, hogy a kegyes Isten, a te jóságos Atyád, ismerve teljes tehetetlenségedet, nem akart veszedelmes, nehéz és bonyolult feladatokkal megbízni, azért kegyeségében, mint afféle beteget, a szemlélődés nyugalmával vigasztal. Másokat viszont, akik az erényekben már mélyen meggyökereztek és a szeretet tüzében égnek, veszedelmes és nehéz pontokra állított. Természetesen nekik is megadja munkájukban a vigasztalást, munka után pedig a békés nyugalmat. Mikor tehát lelkiekben buzgólkodol, míg mások egyebekben foglalatoskodnak, ne ítéld el őket, hanem e munkamegosztásban is ismerd fel a kegyes Isten bölcseségét. Másokat erősnek, magadat pedig gyöngének tekintsd. Hogy is tarthatnád magad erősnek, mikor nagy gyengeségedben még a puha ágyban, vagyis a szemlélődés édességében sem tudsz kitartani, hanem széltől hányatott Milánói Jakab : A szeretet zsarátnoka. 4