Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

VII. Gondolataink helyes irányítása

dásodat: Hidd el, hogy még a legelvetemültebb bűnös is gyakran visszatér szívében Istenhez, és ilyenkor mélyebb és hódolóbb odaadással, töredelmesebb szívvel és alázatosabb lélekkel simul hozzá, mint te. Ha nem tudsz őszinte szívvel így gondolkodni, tudd meg, hogy kevély vagy. Ez pedig untig elég ahhoz, hogy ne helyezhesd magad más bűnösök fölé. A bölcsek véleménye szerint mindenki rendelkezik olyan jó, illetve rossz tulajdonsággal, ami másokban nem található meg hasonló fokban. Bátran föltételezheted, hogy a kevélység bűnében felülmúlsz másokat, és éppen e miatt nem tudod belátni gonoszságodat. Ha pedig így áll a dolog, elég okod van arra, hogy mindenkinél alábbvalónak tartsd magad. Fölfuvalkodottságod azonban, bizonyára ilyesmiket sugall majd neked: Hogyan lehetnék én még a pogányoknál is alábbvaló, hisz' ezek még Istent sem ismerik? De figyelj csak ide, te elvakult! Ismered az Istent, azt is tudod, hogy megváltott drága vérével, és te mégis ellene lázadsz kevélységeddel! Hát nem nagyobb bűn ez, mintha nem ismernéd? Mert ugyebár, aki világosabban ismeri a tilalmat és mégis megszegi azt, az súlyosabban vétkezik, mint aki mitsem tud a tilalomról? Ne keress hát kibúvót, esztelen, hanem ismerd el teljes szívedből nyomorúságodat. Ha ilyeneket fontolgatva az a gondolat súlyosodnék lelkedre, hogy már az Isten is