Milánói Jakab O. F. M.: A szeretet zsarátnoka (Budapest, 1941)

IV. Hogyan juthatunk a szemlélődés nyugalmára?

Igyekezz továbbá Krisztus szenvedését átélni és mindig szívedben viselni. Mert ha nem szenvedünk vele együtt, örömében sem lesz részünk. Ha már gyötrelmeit jól átelmélkedted s oldalába mélyen behatoltál, akkor nemsokára szívét is eléred. Ó, boldog szív, amely ilyen édesen simulsz Krisztus szívéhez, „balkeze a fejed alatt és jobbjával átölel."

2) Beszéld el, boldog szív, milyen gyönyört érzel. Ne titkold el, kérlek, mily örömben úszol! — De ha jól látom, mégsem hallasz, mert a gyönyörűség elnyelte szívedet. Már elfeledkeztél börtönben sínylődő tolmácsodról. Amint látom, úgy elragadott az élvezet, hogy már se látsz, se hallasz. — Aki nem ezen az ajtón át akarja megközelíteni a szemlélődés édességét, az tolvajnak és rablónak tekintse magát!

3) Végül ne kívánj Istenen kívül semmi egyebet. Ha mégis volna valamid rajta kívül, akár felajánlottak egyet-mást, akár láttál vagy hallottál valamit, annyit se törődj vele, mint a falevéllel. Istenben gyökereztesd meg lelkedet és csak vele egyesülj. Akkor füledben majd az ő szavának dallama cseng, feltárja előtted bölcsességének kincseit és mézédes csókkal halmoz el. A mérhetetlen édességtől nem tudsz megállani lábadon, de ő karjával átölel s a nyönyörűség tenyerében ringat. Ó, boldog lélek, hová mentél? miért hagytál minket ily nagy keserűségben? Add