P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

d) A ferences testvér

nincs remény"-í sírdogáló népünkéi kell a megpróbáltatások rémes örvényén átsegítenie. Hollókő várromjai felé mentek a szécsényi íestvérek. A hegyek között kátyúba került egy szekér. A befogott csikók vad nekiugrásukkaí elszakították az istrángot. Tehetetlenül állott kocsija mellett a gazda. A testvérek pillanatig se haboztak. Lekapcsolták szandáljukat és munkához láttak. Ki húzta, ki tolta a kocsit s a gazda „Jézus segélj!" szavára a kocsi szárazon volt. Miniatűr képe ez hivatásunknak. Amikor az országban minden kötél szakad, nekigyürkőzünk, neki vetjük vállunkat az ország kátyúba került szekerének s összekulcsolt kezeinkkel, forró szivünkkel, sohasem csüggedő akarattal átsegítjük a bajon. Testvér, tied az összekulcsolt kéz, a pátereké a lelkipásztori munka. Egyik a másikat segíti. De ha te nagyon jól tudsz imádkozni — hiszen minden ajándék, erő, kegyelem, onnan felülről jő — akkor pátereink is nagyobb eredménnyel dolgozhatnak magasztos hivatásukban. * • * A magyar ferences. E fejezethez kiegészitésképen még néhány szói csatolunk. Hazánk több nagy fiának megállapítását. Rendünk dicső múltját emelik ki, de szavaikban megtaláljuk a jelen és jövő franciskánusának szépséges hivatását is. Vargha Dámján cisztercita egyetemi tanár irja: