P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

szedetné magát a kínpadon", sem mintáz egyházzal szakítson." „Isten, az örök Ige, a haladás Istene", — mondotta s beléje helyezte bizalmát. Hátralevő 14—15 évét azután csendben töltötte el magányos zárdában, Istennel és lelkével foglalkozva. A tudomány emelkedettsége alacsony homokbucka a rendi ruha, a kolostori élet isteni magasságához képest ! Regérius testvér nagy volt ugyan a tudomány terén, mégis ekkor lett a legnagyobb. A szerzetesnek szerzetesi élete adja meg a tulajdonképeni értékét. Ha valaki tudós, művész, feltaláló, szakember, mesterember, az mind szép és jó lehet, de nem maga a lényeg a kolostor lakójánál. A tudomány is eszköz a szerzetesnél, — tulajdonképeni célja, — a tökéletesség szolgálatában. A lényeges, hogy jó szerzetes légy. Ha Isten a kolostori életre hivott, csak ezt értékeli benned. Ugyanúgy gondolkodik rólad minden öntudatos keresztény is. Ez annyira igaz, hogy a szerzetes, — kit szent nimbusszal vettek körül, mig hivatásának élt, — mikor rendjével szakít s azt hűtlenül elhagyja, csupaszon marad magára. Tisztelői közt csak az egyház elleneit találja, sőt ezek is csakhamar gyáva embernek, elvtagadónak minősítik. Ugyancsak szánandó, rövidlátó és felfuvalkodott kevély az, aki a tudást, vagy ügyességet a kolostori ruha, élet fölé helyezi . . . Azért nézz Testvér szívedbe ! Hogyan gon-