P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

lázas volt, de hiába biztatták, hogy vizsgáltassa meg magát orvossal, ő csak prédikált, katekizált tovább. Az elmúlt májusban hirtelen összeroppant. Az orvos legmagasabb fokú mellhártyagyulladást állapított meg. Ilyen bajjal működött tehát hónapokon keresztül. Segíteni többé nem lehetett rajta, mert tüdeje már egészen elgennyesedett. Szívós természete, — s az orvosok elismerése szerint tiszta élete, — keményen küzdöttek a kór ellen, meghosszabbítva s megsokszorosítva szenvedéseit, melyeket Isten kezéből kegyelemként vett. Háromnegyed éven át tartott lassú sorvadása. De milyen lelki nyugalommal, mondhatnók örömmel viselte sorsát, a munkában megedzett Othmár atya ! Enyelgett, ha mások részvétüket tolmácsolták. S amikor már közeledni vélte utolsó napjait, levelet diktált a Tartományfőnök Atyának, mert akkor már írni sem tudott. E levelében bocsánatot kért rendi testvéreitől és elbúcsúzott tőlük. Agóniájában is prédikált, vagy misézett. Mélységes áhítattal készült és járult a szent áldozáshoz. Ajka torka teljesen kiszáradt a súlyos betegségben, mégis egy csepp vizet vagy orvosságot sem vett éjfél után magához — bár ily esetben szabad a betegnek akkor is áldozni, ha nincs éhgyomorral. — Egy éjjel magához kérette ápolóját és rábízta titkát: „Szeretném ország-világnak hirdetni, hogy csak Krisztus szereimében van élet." Mikor már el-