P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

érkezett végső pillanata, szüntelenül a rózsafüzért imádkozta ; s mikor ereje végkép elhagyta, ajkához emeltette a feszületet, megcsókolta, és még egyszer utoljára rebegte elhalóan: „Legyen meg a Te akaratod; Istenem, kezeidbe ajánlom lelkemet." Feje Krisztus keresztjére hajolt, és lelke, szép lelke elszállt a pásztorok Pásztorához! —Mennyire különbözik a megboldogult rendtársaink gyászjelentése a világiakétól: „A budai ferences rendház tagjai a Mindenható akaratán megnyugodva juttatják kifejezésre szomorúságukat. Jó Testvérünk, P. Raab Othmár, Istennek hű szolgája, 36 éves korában meghalt. Példás életének érdemeivel, a kimondhatatlanul sok szenvedés aranykelyhének áldozatával, a haldoklók szentségének kegyelmével jelent meg itélő Királya előtt. 20 éves szerzetesi és 13 éves papi istenszolgálattal megszentelt életét e fohásszal fejezte be : Istenem, kezeidbe ajánlom lelkemet" Drága Testvér, ki e sorokat olvasod, vájjon minő halálórát kivánsz te magadnak? Mint gazdag ember, mint tudós, művész akarod befejezni életedet kínban, kétségbeesetten ? Vagy pedig az Úr szolgájaként szentül, boldogan? Az imént emiitett Celine klarisszanővér utolsó, már remegő kézzel írt búcsúlevele így szólt: „Drága Nővérem! Panaszszó nélkül halok meg és a viszontlátás reményével az égben. Halálom napja életem legszebb napja lesz. Ott fönn nem fogok rólad megfeledkezni,