P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

csendesebb, édesebb haláluk. Nem aggasztja őket kincs, gazdagság. Hisz önként mondtak le mindenről és tapodják az ideigvalókat. Test, szenvedélyek fegyvertársuk, nem ellenségük, mert önfegyelmezés által azokat is a lélek szolgálatába állították. Szent Ferenc is jó bizonyítványt állított ki testéről. Elismerte róla, hogy lelke készséges szolgájaként működött élete folyamán. Azért a testtől való elválás sem nehéz a szerzetesnek. Vigasztalja a tudat, hogy a testnek hű szolgálatáért jutalom jár az ítélet napján. És mindvégig engedelmesek lévén, nyugodtan mennek az Ur elé, hogy elvegyék az égi koronát . . „ Hogy néznek a világiak a halál elé? Szent Ferenc markáns vonásokkal ecseteli a földiekhez ragaszkodó ember végét. „Akarsz-e eleget tenni hibáidért és hogyan tudod kárpótolni embertársaidat, akiket megcsaltál, megkárosítottál ?" kérdi a pap. A haldokló azt feleli: „Sehogyse." „Miért?" „Mert mindent rokonaimnak, barátaimnak hagytam." Azután lassan elveszti beszélő képességét és elpusztul a szerencsétlen nyomorult halállal. A rokonok, és ismerősök pedig elveszik hagyatékát, megosztoznak rajta és igy szólnak: „Vesszen a lelke, bizony többet is hagyhatott volna számunkra."

1) Ilyen a bűnösnek a világtól való elválása. Mazarin, XIV. Lajos hatalmas minisztere, a kártya asztal mellett ült, mikor a halál keze *) Monay : Szent Ferenc összes művei, 110.