P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

kesebbet, a legjobbat áldozza fel Istennek, sőt nemcsak termésének javát — és ebben áll a szerzetesi élet legszebb és legnagyobb értéke — hanem a terméssel együtt a fát is Istennek adja. Ki ad többet, az-e aki a fa terméséből juttat másnak, sőt talán évről-évre az egész termést beszolgáltatja, vagy pedig az, aki a fát magát is odaadja, lemondva a tulajdon és rendelkezési jogról is? A szerzetes áldozata az utóbbi: saját élete fáját nyújtja áldozatul Istennek. Hogyne halmozná el az ilyen nagylelkű adakozókat Isten, kegyelmei bőségével?! 107. Ritkán esik, gyorsan kel fel. A kolostor megmenti lakóját a világ rossz alkalmaitól. Szivéből jöhettek szent Katalin szavai: „Óh ti szent falak, mennyi bajtól, bűntől, mentettétek meglelkemet!" Aregula, napirend, munkabeosztás, elöljárók, szerető testvérek, mind-mind arra vannak hivatva hogy a bünt távoltartsák a szerzetestől és Istenre emlékeztessék. A világban mennyi sallang kapaszkodik az emberbe és huzza-vonja lefelé ! Már maga a világi élet a tekintetét az ideigvalókra irányítja és azok kihasználására ösztökélik a halandót. Gazdag gyáros beteg feleségét gyógykezeltette valamelyik fürdőhelyen. Hitetlen ember volt. De egy buzgó katholikus ezredesnek