P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

a) Szent ruhában

temetettek közé". Az ilyen szülők nagyon tévednek, sőt vétkeznek is. E pontban a gyermek inkább Istennek tartozik engedelmeskedni, mint szüleinek. Másrészt azonban a szerzetesi hivatás biztos jele, ha akadályokat győzünk le eléréséért. Akit nagyon kell ösztökélni, hogy kolostorba menjen, annál félő hogy nincsen hivatása. Hivatás nélkül pedig zárdába lépni bűn* Az ilyenekre alkalmazható az evangélium példabeszéde, a mennyegzői ruháról. A betolakodóhoz így szól az Úr: „Hogy mertél ide jönni, mennyegzői ruhád nem lévén? Kötözzétek össze kezét-lábát és vessétek a külső sötétségre". A kolostorba lépőt jellemezze: szomjúság oly nagyságután,melyhez emberfeletti erő szükséges! Ezt a vágyat és elszántságot, — mikén az erőt is hozzá — Istentől kapta. Égi magasságra törtet, melyet alázat, meghajlás, keresztvállalás által ér el. Aki a kálváriás élettől fél, az ne lépje át a kolostor kapuját. A zárdai élet Krisztus követése: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el amid van, oszd el a szegényeknek, azután jöjj és kövess engem". Krisztus követése pedig ennyit jelent: „Aki engem akar követni, vegye fel keresztjét' tagadja meg magát és úgy kövessen engem". A krisztusi élet önmegtagadó, lemondó, áldozatos élet. Rögtön hozzátesszük azonban, hogy az ilyen életről áll az Ur szava: ki életét elveszti érettem, megtalálja azt.