P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 6. Az első török hódoltság

régebben az ország. Közigazgatási és hadászati szempontból a török négy nagy és 18 kisebb kerületre osztotta a meghódított részeket. Szécsény és vidéke képezte a 14. kerületet, szandsákot. 25 4) Azt ugyan meg kell állapítanunk, hogy ezen kerületi beosztá­sokban kevés a rend és rendszeresség. Az 1562—63 összeírás ke­zünkben van. A szécsényi szandsákba 134 falu tartozik, 1947 adó­fizető házzal. 25 5) A községek közt egész sort találunk Fülek, Nógrád stb. szandsákok vidékéről, míg viszont Szécsény melletti községek, mint Lócz, Kürt, Zsuny, Olvar (Óvár) stb. Nógrádhoz tartoznak. 2' 6) Szécsény központ. Itt lakik a kádi, a bíró, aki a peres ügye­ket, az örökösödési ügyeket intézi. Ha valaki két tehenet hagyott hátra, egy a kádinak tulajdonába ment át. 25 7) Még inkább lett Szécsény katonai központtá, mert az északon fekvő várak közül Füleken kívül a legtöbb katonaság itt lakott. 1556 november 3-a és 1557, október 22-e közt a szécsényi vár katonaságának száma : 250 ember. És pedig müszttahfizok 48 (gyalogos, janicsár­ság) ; topcsi 18 ; ulufedzsik 137 (zsoldos lovasság, a legelőkelőbb zsoldosság) ; azábok 28 (nőtlen zsoldos gyalogság, a zsoldosok zöme ) ; martaloszok 19. Ez a szám magában véve elég kicsinek látszik, de az akkori idők mindkét oldalon történt vérvesztesége mellett mégis akkora volt, hogy állandó offenzívát intéztek a többi várak katonaságával észak felé. Ez a létszám az évek folyamán inkább kevesbbedett. 1558-ban a létszám ugyan 256, de 1565-ben 231, 1568-ban 229. ( 25 8) A katonai felszerelést is sokkal nagyobbnak gondolná az em­ber. Pedig pl. az 1565. év decemberének leltározása szerint a szé­csényi vár raktárának teljes készlete a következő: Zarzubán (nagy löveg) 5 drb Kumbara (kartács, mo­7 okás golyó hozzá 400 „ zsárágyú .... 100 Kulumburina (ágyú) 2 „ Lőpor 10 m Hozzávaló 3 okás golyó 14 „ Csákány 18 drb Siklós (kézi lőfegyver) 60 „ Lapát 23 „ Golyó hozzájuk . . 2000 „ Balta 9 „ Kemer (ijj) .... 50 „ Fogó 5 „ Tüfenk (puska) és hoz- Ólom 5 „ závaló 50 „ Viasz 25 ,, 25 9) Gyutacs ..... 10 „ Nyiltartó 4 „ Közigazgatási és katonai központ mellett Szécsény a török időkben a szandsák vallási központja is volt. Az amúgy is fanatikus török lelketlenségének és mindent elemésztő tüzének állandó élesz­tője a vallási személyzet. A nagy központokban, mint Budán, 12 egyénből álló személyzete volt a mohamedán „papi gyülekezet­nek", ezt khutbe-nek nevezték. A kisebb helységeken az egy­házi személyzet 2—6 tagot számlált; ez a dzsámi, a „szentdzsámi". Ezeken a helyeken medzsid, azaz mecset állt, illetve régi templom, .melyet mecsetnek alakítottak át és használtak. Szécsényben vallási

Next

/
Thumbnails
Contents