P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 5. Mohács után
Mielőtt Szécsény elestére térnénk, a történelemnek kavarodásai, az elhamvadt kolostorok szemlélése után ismerkedjünk meg ezen gyászos idők kolostorai beléletével, a testvérek lelkiségével. A megváltozott viszonyok megváltoztatták a szerzetesek életét V; is. Amikor egyik kolostort a másik után hamvasztotta el a török s a testvérek állandó halálfélelemben éltek, vagy álruhában osontak éjszakákon, a halál, a kegyetlen halál elől menekülve, bizonyára vége volt a régi csendnek, szépséges életnek. 20 3) A harcok elején török veszedelmen kívüli kolostorokban még másoltak kódexet, de aztán elnémult minden múzsa. Mikor a török végigvonult az országon és sorban íelpörkölte a kolostorokat és kardélre hányta a szerzeteseket, a rendi elöljáróság intézkedéseket tett a testvérek megmentésére. A veszedelembe került kolostoroknak megengedték, hogy a menekülés idejére kocsit, lovat tarthassanak; (de a veszedelem multával a kocsit, lovat el kellett adniok); vagy pedig előre más kolostorba telepítették a veszedelembe került kolostorok lakóit, mint 1542-ben az ozorai gyűlésen kijelölik a györgyi kolostor testvérei számára az új helyet. 20 4) Olyan esetről is tudunk, hogy a kolostort visszaadták a patrónusnak a török veszedelem miatt, így 1533-ban a pereckeit és csákányit. Az elöljáróság a következő szavakkal okadatolja meg intézkedését: „Miután a nép vagy elmenekül, vagy, ha helyben marad, rabláncra fűzetik, így éppenséggel nem lenne értelme maradásuknak." 20 0) Mikor az elhamvadt falvakba, városokba az életben maradt kevés nép visszatért, velük tartottak a ferences testvérek is és a nép vigasztalói, bátorítói lettek. A pőrölyütésként jövő csapások nem lankasztották, sőt inkább edzették a testvérek lelkét. A hősiességnek oly korát mutatja ezen időszak, mely páratlanul áll a történelemben. A káptalani határozatok között, itt-ott találunk, szinte csak mellesleg odavetett tényeket, melyek lehetetlen, hogy bámulatra ne ragadjanak bennünket. 1532-ben Sellyét pusztították el a törökök, ahol 11 testvért gyilkoltak meg. Az ottani birtokos a veszedelem multával feleségével 1533-ban a tartományfőnökhöz fordult páterekért. Mély bepillantást enged az akkori idők ferenceseinek lelkébe a tartományfőnök válasza : „Irtunk a kusztosoknak, hogy az elhamvadt sellyei zárdába küldjenek négy szerzetest, a ti és a szegény szánalomra méltó nép vigasztalására, ha ugyan sikerült némelyeknek a törökök kezéből kiszabadulni." 20 6) Az 1542-i gyűlés határozatai, „Ordinata capituli" közt olvassuk: „A pesti bíró a polgárokkal egyetemben kér, hogy több testvért küldjünk a kolostorba. Azonban most nem küldünk, a veszedelem miatt, nehogy a törököknek essenek áldozatul, miként a minap is két testvért mészárolt le (mactati sunt) a török Rákoson. A négy testvér azonban maradjon. Prédikáljanak, gyóntassanak. (Praedicent et confessiones audiant.) Elhatározásuk tetszik a káptalannak. Lelkiismeretükben azonban nem kényszerítik őket arra, hogy engedelmességből ott maradjanak . . . 2 0')
