P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 5. Mohács után
fiait a kapzsiság szelleme járta át. Már 1479-ben Báthory István országbíró előtt tiltakozik a Harynnai család Országh László birtokszerzései ellen. 3* 4) 1498-ban Országh Borbála, Podmaniczkyné, Zápolyay István nádor útján kísérli meg, hogy Országh László, Zsigmond nevű fiától megkapja a leányági birtokból őt megillető részét. A per éveken keresztül elhúzódott, de úgylátszik, Podmaniczkyné lánya is hiába folytatta anyja perét. 18 5) 1504-ben viszont ugyanazon Országh Zsigmond és Mihály testvére, Szentgyörgyi Péter országbíró útján juttatják panaszukat a saági konvent elé : Losonczy László fiával Zsigmonddal pereskednek, amiért a szécsényi határban levő „Vajdatója" halastót egészen magának akarja kisajátítani. 18 6) Dobzse László gyengekezű uralkodása még jobban elősegítette a szétmállást. A keresztesháború polgárháborúvá fajult. Hiába sütögették tüzes trónon Dózsa Györgyöt. Nem eszméltek rá, hogy a polgárháború a züllött közállapotok következménye volt. És mit várhatott az ország az ifjú királytól, II. Lajostól, kit magas gyámjai az élvezetek légy vésztőin fonnyasztottak el? 1 8') Nem lehetett már elég pénzt verni, — mert az élvezet molochja mindent felemésztett. De a pénz mellett erkölcsöt, akarást is. . . Mit ért az a kis fellángolás, melyet a végeken harcoló Tomori győzelmei jelentettek ? A király és az urak örültek, hogy engedménnyel húzhatták a békét és életüket. . . A pártviszály annyira elvakította az ország vezetőit, hogy még akkor is egymással kaptak hajba, mikor Szulejmán már Sabáczot, Nándorfehérvárt, Zimonyt elfoglalta. . . Hogyne iszonyodott volna el a léha világtól Tomori. 1521-ben a szerémujíaki kolostorban magára öltötte szent Ferenc testvérei szegény kámzsáját, hogy a világ romlottságától távol megmentse lelkét és a ferences élethivatásban, mint Isten embere, segítse a régi, tiszta erkölcsre visszavezetni a népet. Fogadalmát Várpalotán tette le december 8-án. A rend a gyászos időben is felujjongott a nagyszerű eseményre és valószínűleg a fogadalomtétel ünnepélyét a tartomány elöljárói, így a szécsényi őr is, emelték megjelenésükkel. Aztán csakhamar Kalocsára mentek, mert Tomorit az esztergomi kolostorból pápai parancs emelte a kalocsai érseki székbe. Az installációról hazaérve, a szécsényi őr is elmondhatta, mennyire alázatos testvér a győzedelmes hadvezér, mennyire szereti rendjét, hogy az érseki palotába a ferences kolostor egyszerűségét vitte be s a provinciális atyát kérve kérte, hogy két testvért, pátert adjon melléje. Ezalatt az ország főurai tovább torzsalkodtak. Még 1525-ben is dúlt a késhegyig menő pártharc a főnemesek és köznemesek közt, mikor a szultán seregei az ország felé közeledtek. Mit jelentett ekkora züllöttségben a kalocsai érsek kicsi csapata, s a hozzája csatlakozó ferencesek tüzes szónoklata ? Hiába áldozta maga a rend mindenét a haza oltárára, még Szent Gellért ezüstkoporsóját, sőt a Kapisztránói János szenttéavatására gyűjtött pénzt is. . . Mint egykor Kapisztránhoz nagy számban csatlakoztak ferencesek, úgy Tomorihoz is. Az ország egyházi és világi nagyjainak egy része az utolsó