P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 13. Széltében a lelkek birodalmában. Nagy egyének csarnoka

•éves korában, bensőséges áhítattal lehelte ki lelkét szerzetes életének 60. papságának 52. évében, Szécsényben." Szebben alig emlékeztek meg valakiről, mint András Atya az általa ismert és nagyrabecsült rendtársáról, volt elöljárójáról. Ez a necrológ a nagy egyénnek hódolata a szellemi nagyság előtt. 59

0) Fentebb említettük, hogy a kuruc világba nyúlik vissza munkás élete. Öt érte a szerencse, hogy nagyszombaton a Vezérlő Fejedelem előtt énekelhette a Praeconium Paschalét, az Exultetet. S most, hogy megismerkedünk egyéniségével, nyer csak igazán súlyt az ő Rákóczit jellemző levele. Hiszen öreg napjaiban, szent, áldásos, érdemekben gazdag élete végén írta azt a levelet, abban az időben, mikor a világ, az ország rossz beállításban látta a Fejedelmet. Bede honfitársaival ellentétben a nemzeti hőst csodálta Rákócziban, aki szent ügyért harcolt. A Vezérlő Fejedelemben nem látott mást, mint önfeláldozó, a vagyonát és életét kockáztató nagy hazafit és vallásos férfiút. De aztán leáldozott a kuruc világ csillaga, s jött a háborúnak szomorú vége, a pestis. Bede teljes odaadással szentelte magát Egerben a pestis betegek szolgálatának ; engesztelő áldozatként dobva magát vonagló hazájáért, a szenvedő emberekért. Fodor József házíőnökével és Nasi Ferenc hitszónok atyával együtt szentelték magukat a pestis betegek szolgálatára. Telekessy püspök szép levélben adott nekik felhatalmazást a fentartott esetek alóli feloldozásra : „A Mindenható Istennek — kezdődik a levél, — az Atyának, Fiúnak, Szenléleknek áldása szálljon a boldogságos Szűz Mária egri kolostorának ferences atyáira, kik rendkívüli szeretetből áldozták fel magukat a pestis betegek szolgálatára . . . 59

1) Bede azonban nem érte el szíve vágyát, a szeretet vértanuságának pálmáját; házfőnöke ragadta el azt, miként Bede szavaiból már fentebb látjuk. Bede más irányban óhajtotta a vértanúságot elérni : a misszióba folyamodott. Azonban P. Nagy János, az új tartományfőnök, nem engedhette Bedét misszióba, leginkább azért, mert a pestisnek a tartomány számos tagja esett áldozatul s emberhiány fenyegette a provinciát. Bedének itthon kellett maradnia. A provinciának nagy szüksége is volt rá. Jászberényben, Egerben, Kassán a magyar szónok tisztét töltötte be. 1715-ben már Kecskeméten házfőnök, majd 1716-ban definitor és újoncmester Gyöngyösön, (Szécsényben t. i. 1715-ben leégett a kolostor s a növendékeket Gyöngyösre vitték), 1719-ben tartományfőnökhelyettes Egerben. Mint kusztos kerül első ízben Szécsénybe 1721-ben. Szécsényből a tartományfőnöki tisztségre választották. Mikor letelt három esztendős szolgálata, Szécsénybe helyezték vissza szónoknak. Azután Szendrőben, majd Kecskeméten munkálkodik, de 1730-ban újra Szécsényben találjuk. 1734-ben innen választották másodízben tartományfőnökké. Mikor letelik három esztendeje, mint „Praedicator generalis et Pater Pronvinciae bis ^emeritus" kerül vissza az általa annyira szeretett szécsényi kolostorba