P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 12. Kuruc világ alatt és után
kegyelmébül, az rajtunk könyörülő Istennek irgalma engedjen jót Írhatnom, mikor ő szent Fölségének tetszik! Magamat penigh Fölséged kegyelmességében ajánlom. Feleségemet elküldtem; lássa, s vigyázzon magamagára. Az rossz f Íjamat már Fölségednek adtam. (Rákóczi nemes testőrségében zászlótartóként szolgáló s magát Trencsénynél igen kitüntetett egyetlen fiát, ekkor 19 éves gróf Bercsényi Lászlót, a későbbi marsallt érti.) Már magam Fölségednek s a hazámnak élek, halok is, emilicumnak tartván ezen compániánkat. Isten vezéreljen bennünket minden jó végre ..." Vak Bottyán a következőket írta Szécsényből Károlyi grófnak 1709. februárjában: „Az szegénységnek sok lamentációja végett mai levelemre reflektálom magam és nem tudom, m egyen-e Kegyelmedhez a panasz vagy nem. Én nyughatatlan vagyok miattok. Kérem ne engegye annyira zaklatni az szegénységet a hadaknak". Egy hónappal később (márc. 2-án) egy kellemetlen ügyből kifolyólag hivatkozik „igaz hazafias szolgálatára s vére ontására", majd folytatja: „Isten látja, tovább is vérem ontását, sem értékemet nem sajnálom a közjóért közönségesen tennem . . ," u2 s) Azonban a háború mégis csak háború s a körzetébe kerülő vidéknek szomorú a sorsa. A hadvezéreknek, minden emberségük mellett, a közjót, az ország javát kell nézniök, az pedig sokszor ellentétbe hozza őket a kisebb közülettel. Szécsény állandóan a háborús vonalba esett, azért kétszeresen kijutott neki a szenvedés, a megpróbáltatás napjaiból. „Fölséges Kegyelmes Uraml — írja Bercsényi Rákóczinak 1708. aug. 25-én Szécsényből — ... mivel másoknak s nekem nincs kivel magamat fedeznem, el kell ezt — már rég tudom — viselnem hazámért! Fölségedet Kegyelmes Uram azért nem sértegetik, mert még teli nem telt szájuk velem. Istennek szent neve áldassék érette! Csak légyen jobban dolgunk, mindjárt jobb leszek én is! De mihaszna többet válaszolnom Kegyelmes Uram? Volt Eperjest egy Haptergeldt nevü doktor, az, ki minden pátienstől előre kérte bérit, mert próbálta, hogy nem fizet az magyar, ha meggyógyul. Bolondnak mondták, rossz doktornak, megöli a beteget ect. Ugy vagyok s leszek én Fölséges Uram, még olyan Haptergeldt leszek. Azt mondja Uram: elteszem a pénzt s azt nem mondja Uram: nem adnak eltennivalót! Engem meguntak hallgatni: de bizony Páter Faulhancz prédikációját sem hallgatnák jobbizüen, mint az én jocoseriámat, — csak értelmének az vége: hodca! (adsza) ne volna. Mit mutáltam? ., . Gyüjjön csak az had, majd megjobbítjuk magunkat. Vége lesz az polturával minden panasznak. Azon bizony Fölséged semmire sem törődjék. Nem hiszem — humanitus szólva — ha az első reménység alatt az pusztában nem szalasztotta volna Izraelt az Isten, 4, — nem hogy 40 esztendeig hadakozott volna. Isten ott mannát adott, mégis megunta, hogyne unnák meg most az profuntkérő kommissáriusokat?! De mind elfelejti mégis az magyar kinját, mint az szülő asszony, mihelyt neki egy kis reménységet szül neki az szerencse. Az német kétség s az kívánt reménység még sokra viszi ezt a mi panaszos nemzetünket..."
