P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 8. Felvonuló hadak országútjában
Humiiis capellanus fráter Franciscus Szegediensis guardianus ac concionator Szécsényiensis " 45 0) A levél visszakerült a tartományfőnökséghez. Talán azért, hogy ott nyerjen hitelesítést. A levél különben tipikus példája azon idők levelezésének. Szegedi Ferenc nem sokat gondolkodott udvarias kifejezéseken; a kemény munka, a mindennapi gond és áldozat mellőzte a sok bókot, cikornyás kifejezést: „Legyen beszédetek igen-igen, nem-nem" mondja az írás. A valóságban azonban a kifejezések nyersesége dacára a háládatosság jellemzi leginkább a testvéreket. A káptalangyűléseken minduntalan fel szólítják őket a háládatosságra, egyben kötelezik is őket a jótevőkért mondandó imára, s szentmisék bemutatására. „Az ország nádoráért", „Forgách Ádám patronusért", „a mi nagyságos alapító urunkért, Széchenyi Györgyért" minden áldozópap mondjon egy szentmisét, a testvérek pedig egyegy rózsafüzért. 4 ) A szécsényi kolostor jótevői között szerepel 1648-ban Móré Jstván is, aki a kolostornak 100 forintot adományozott. 45 2) A Forgách család és az említett jótevők bőkezűsége többnyire fedezte a kolostor és templom állandó tatarozási költségét, s bizonyos mértékben a testvérek megélhetését is. A kolostor lakói élelmezését mégis leginkább a vidék népének áldozatkészsége biztosította. A provincia segítségnyújtás helyett még tartományi adót is vetett ki. Az 1642. tartományi gyűlés megállapodásai közt ilyen tételt találunk : „a közgyűlésre utazók költségeire a szécsényi kolostornak 10 forinttal kell hozzájárulni". Pedig a klerikát zárdákat — rendes körülmények közt — nemcsak fel szokták menteni a közterhek viselésétől, hanem a többi kolostornak kell a klerikát zárdákat a szükségesekkel ellátniok. A jótevők mellett is nagy gondot okozhatott ez az elöljáróknak. Azonban a nép méltányolta a szécsényi páterek önfeláldozó, az egész megyére kiterjedő lelki munkásságát. Karácsonyi praktikus gondolkodására vall ennek megállapítása. Miután elsorolja, hogy egyes esztendőkben mennyi növendéket neveltek a szécsényi kolostorban, hozzáteszi: „Mutatja ez, hogy a vidék népe mennyire kedvelte őket, mert csakis annak bő adakozásából tudtak ennyi embert eltartani." 4" 3) Pedig alig kell hozzátenni, hogy a hadsereg felvonulások, a török beütések mindegyike felért egy-egy sáska járással, mely letarolta a nép kevés terményét. Ennyi nehézség és baj között, első pillanatra úgy véljük, hogy a kolostori élet, fegyelmi élet lehetetlen volt. De örvendetesen csalódunk feltevésünkben. A török világ első századának felfordulása, az állandó menekülés, kolostorvesztés bizony lehetetlenné tette a fegyelmezett, rendes kolostori életet. De mióta 1600 után a tartomány újra gyökeret kezdett verni s új élethez jutott, mióta a fiatalság nagyobb számban kopogott a kevés kolostor ajtaján, (az 1650. évben örömmel jegyzik fel, hogy két év alatt 25 klerikus és laikus novíciusa volt a tartománynak), újra nagyobb és nagyobb gondot fordítottak a fegyelemre, rendes kolostori életre. Az 1610. évben, Gyöngyösön, tartott káptalan határozatai között
