P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 7. Protestánsok Szécsényben
nagyobbá, fájóbbá a sebei, mert úgy látják, hogy ennek nem kellett volna megtörténni. Régente másképpen volt : régente is nagy csapások érték a magyat nemzetet, de akkor az ország egy volt. Most megszűnt az egy hit, megszűnt az egyesült .erő : széthányódik és elpusztul az egykor oly nagy, dicső nemzet. A XVI. század magyarjai sem gondolkoztak másként, mint későbbi rendi tetvérük : „Egy ugyan még édes Magyar Nemzetünk között az hajdani nyelv, öltözet, ország kincse, folyópénz formája, de korántsem egy a hajdani magyar eleink s ország szent Királyainktól behozott igaz Hitnek értelme. Fennállanak még Magyar Hazánknak három jeles hegyei : a Tátra, Fátra, Mátra, de nem állanak fenn országunkban a sérelem nélkül való ártatlan szeretetek olajágai. Sajnálom az Úr Jézus Krisztustól hagyott örökségnek porbaheverését : fájlalom édes nemzetünknek a hosszas perben muíatozasát" (maradozását). 39 4) „Vajha-vajha ! eszünkbe vennénk, mely szépen virágzott hajdan magyar hazánk, mely gazdagon gyümölcsöztek határaink mindaddig, meddig a föld népe egy igaz hitben lévén, egy szívvel-lélekkel tisztelte a Szentháromság egy Istent ; meddig a Magyarok az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében kezdették munkájukat ; meddig a szent kereszt jelét, az isteni három Személyének említésével sem magokra, sem az munkára induló barmokra nem szégyellették vetni. Most pedig, oh fájdalom 1 maga az Úristen látszatik panaszolkodni Ozeás próféta által : Juxta pascua saturati sunt ; Et elavaverunt cor suum ; Et obliti sunt mei. (Ozee 13. V. 7.) Az ő legeltető helyeknél eltelének és megelégedének ; és felemelék az ő szívüket és elfeledkezének rólam." 39 0) „Szent István apostoli buzgóságából a több országló királyaink s magyar eleink ösztönt vévén, majd minden tehetségeket s ügyekezeteket, a Te (Boldogságos Szűz Mária) érdemes tiszteletednek felmagasztalására fordították. Mikor a szép békesség napjaiban nyugodtak, nevedet költséges épületekkel nevelték, mikor pedig a pogány erejével viaskodtak, Hozzád való hűségöket vérekkel pecsételték : és hogy magyarok közt a Te tiszteleted fiurul-fiura származna és örökké fennmaradna, képedet arany- s ezüstpénzekre verették és hadi zászlójukra ama környül való szóval : Patrona Hungáriáé Íratták. . . Ötszáz esztendők múlva mindazáltal a pogányok kártékony fegyverével béhatolíak a Te örökségedbe a hitbéli szakadások és azok által, egy része Nemzetünkre meglágyulván, olyanná lett, mint unus destruens, egy, aki ront : Mivel minden ő szándékok s tanítások oda célzott, hogy a mi hajdan édes eleink a Te neved s tiszteleted nevelésében építettek, ők teljességgel földre ontanák, elrontanák, semmivé tennék. . ." Mennyivel fájóbb volt ezen átérzett igazságnak a valóságbani átélése ! És újra: „Ihol, mely szelíd és engedelmes juhok valának magyar eleink a jó Pásztorhoz ! Heu prisca fides ! kiálthatom itten igazán : Vajh ! régi hit ! régi hit ! Igen káros a régi hitet újjal cserélni. Lehet szenni új köntöst, dolmányt, mentét, de nincs ok, miért kapnánk az új hiten. Még a világi dolgokban is károsak az újítások. Aranynak, hitnek régie jó." „Minekutána az halál árnyékában ülő
