P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 7. Protestánsok Szécsényben
A világ új életet várt, s az első megmozdulásban hajnalhasadást vélt látni. A lutheri kilépést egyházi oldalról sokan üdvözölték. A ferencesek ISH^ben maguk is megújuláson mentek keresztül s az új életnek szent erejével óhajtottak beleállani a megújuló munkába. A távolállók szinte tapsoltak a wittenbergi megmozdulásnak. Hiszen az obszerváns Johann von Breitenbach, a lipcsei egyetem tanára, már előbb szintén állástfoglalt hasonló búcsúhirdetés ellen és egy másik ferences Magdeburgban nyiltan szónokolt Tetzel ellen. Glapion János ferences, V. Károly gyóntatója maga is azt vallotta, hogy ha a lutheri pontok közül némelyiket törlik, a maga egészében alapja lehetne a vágy va-várt egyházi reformnak... A közelebb állók azonban észrevették, hogy itt nem egyszerű erkölcsi megújulás hangoztatásáról, nem a szív mélyéből fakadó és a szív mélyéig ható valláserkölcsi reformokról van szó, hanem hitbeli eltérésről, dogmatikai eltávolodásról. A Wittenberg melletti Jütenborg guardiánja már 1519-ben írta : vere timeo et verissime teneo, quod anquis lateat in herba ; mérges kígyó rejtőzik a fűben. A rend, melynek alapítója szellemi megújulást teremtett, maga többször ment át belső reformon, így hamar észrevette a veszedelmet. De hiába fordultak a megyés püspökhöz ; hiába rakatta 1520-ban máglyára, a Németországban járt Generális, Luther műveit, és írt elő a rend nagy káptalan ja 1521-ben imát az Egyház egységéért és az új herezis, a Luther „hereziarcha" ellen ; hiába küldött inquizitorokat a herezis megfékezésére, az ellenállás gyengének bizonyult s mire a nagyok is észrevették, hogy itt gátszakadásról van szó, az áradatot már nem tudta se egyházi, se világi hatalom mederbeterelni.'' 1 2) Mikor csapott át az áramlat Magyarországba ? Nagy rendi historikusunk, Blahó Vince, azt írta 1775-ben : „megnyomorodott országunkba béköszöntöttek a lutheránusok í 523-ban, legelsőbben Budán. A mohácsi veszedelem után tágasabb úton jártak, kivált Felsőmagyarországon. Az Alföldön 1531. tájban szaporodtak. 34 3) Az államhatalom hivatalosan ellenállott az új tannak. 1524-ben Sopronban Gergely nevű ferences, királyi biztos, a templom előtt rakott máglyán hivatalosan égette el Luther könyveit. 1525-ben pedig Bártfának szóló királyi irat a tanácsot fő- és jószágvesztés alatt utasítja, hogy a Luther tanait hirdető papokat Egerbe küldje, világi híveiket pedig mindennemű kínzással büntesse. „Mert, ha ti — folytatja az irat — az eretnekeket büntetlenül hagyjátok, vagy éppen pártoljátok, és Luther ragályos dögvészének terjedésével előmozdítjátok, mi rajtatok a fő- és jószágvesztés büntetését irgalom nélkül végrehajtjuk." 34 4) Az államhatalom látta, hogy az új tan a lelkek kettéválását, a tekintély ledöntését vonja maga után s összeroppanással fenyegeti az országot. De a hömpölygő szellemi áradatot visszatartani már nem lehetett. Láttuk, hogy II. Lajos felesége, a németesítő Mária, a lutheránizmushoz húzott, s az ország nagyjai a mohácsi csatavesztést jó alkalomnak tartották, hogy legalább ily módon megszabadultak a
