P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 7. Protestánsok Szécsényben

7. Protestánsok Szécsényben. (1593-1610.) A XV7. század kohója. Magyarország ellenállása. A török hódoltság egyengeti a protestáns előretörés útját. A ferencesek ellenállása. Protestántizmus Szécsényben. Csáti Dömötör a gáton ; a török elfoglalja Szécsényt; a ferencesek szerepe, szenvedése az országban. A felszabadulás után. A protestánsok erőszakos fellépése Szécsényben Bocskay felkelésekor. A ferences templomot erőszakkal elveszik a katholikusoktól. — A bécsi béke visszaállítja a régi állapotot. Forgács Zsigmond ukáza a protestánsokhoz. Ferences lelkiség és protestántizmus. A ferenceseknek az ország egységének megbontása fájt; szeretetteljes harcmodoruk. Az új testvérek bevonulnak Szécsénybe. Történelmünk folyamán eddig is nem egyszer találkoztunk a protestántizmussal összefüggő esetekkel. Amiként négy évszázad óta nem is lehet Európában történelmet írni, melyből a protestántizmus kimaradhatna. A XV—XVI. század szellemi feszültségével egy kor sem hasonlítható össze. Vad erők kavarogtak a XV—XVI. század kohójában. Egyháziak elvilágiasodása, vagyoni eltolódások, szellemi áramlatok, mind tüzelték a vad erőt. A mélyennéző előre láthatta, hogy bármely oldalról történjék nagyobb szellemi kilépés, világváltozást fog előidézni. Ha a tridenti zsinatot 3 évtizeddel előbb tartották volna meg, vagy ha akkor lépett volna nyilvánosságra egy Assisi Francesco, s a társadalom vad erejét az istenszeretet zuhatagába irányítja, az egységes kereszténység azóta az evangélium és civilizáció áldásait árasztotta volna az egész világra. Most azonban evangéliummal kézben, baráti jobb helyett, ököl áll 4 évszázad óta egymással szemben a keresztény testvérnépeknél. Ha a 4 évszázad gyűlölete, vad ereje a szeretet tüzévé leszen, minő más világot élnénk ma ! A mohácsi vész csapását oly hamar kiheverte volna az ország, mint a tatárjárást és ezen háládatlan fejezet helyett — a lelkek napjainki érzékenységében — a soha nem látott szellemi, valláserkölcsi emelkedésről írnánk fejezetet. . . De történelmet írunk és nem elmélkedést, nem apologetikai értekezést. A történelem nem beszél „volnákkal", hanem tényekkel ; egyszersmind az események higgadt s igazságos előadását, okadatolását követeli. Az elfogulatlan egyén maga vonja le az éltető igazságot. . .