P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 11. A vezérlő Fejedelem Szécsényben

falát kijavíthassa, hogy összegyülekezhessék csalódással, nyakassággal és kárhozattal teljes szertartása idején. A próféta törvényszéke hivatalnokot küldött ki, szerezzen tudomást a dolog mibenlétéről. A nevezett templomot jól megvizsgálta s a keresztények gaz vallomását (száradjon rájuk a tűz és vasbüntetés !) előbbi rút állításukkal egyezőnek találta. Ennélfogva a vizsgáló szilárd beszédére a fentírt egyház ki- és bedőlt részeinek alapnál kezdően újraépítését a törvényszék megengedi. Kelt 1623. Tanuk Mohamed Szpáhi, Szinán Aga, stb."'

i:i

2) Ez a rendes törökbeszéd forma, amikor kegyet gyakorol. A szolgaság éreztetése, a sárga földig való megalázás, az ő nagyúri gesztusa. A szegedi testvérek klastromának tatarozására is így adja meg az engedélyt : „A pokolbeli sátánok gyülhelyéül és kárhozatos ördögök fészkéül szolgáló fertelmes templomuk melletti barátlakok" javítását megengedi . . .

33

3) De ha ő kért kegyet, akkor a despotákat más oldalról jellemző legnagyobb szemforgatással, színleléssel, alázatossággal, szolgaielkűséggel tudott kérni, könyörögni. Azért mondottuk el részletesen ezeket, mert csak így tudunk teljes képet alkotni arról a világról, melyet a Szécsényből elűzött testvérek más vidéken, más kolostorban éltek s Nógrádba vissza-visszatérve átszenvedtek. így megértjük, hogy az újabban törökbarátságról írt munkák nem annyira a történelmi hűséget keresik, mint a mai világban akarják fokozni a törökbarátságot s az általuk hangoztatott rokoni kapcsolatot. Hiszen a szándék jó lehet, ám a cél nem szentesíti az eszközt. A törökök sem haragudhatnak meg azért, ha szemük elé állítjuk azt az időszakot s lelkiséget, mellyel Cselebi dicsekedett, de a mai kor bizonyára csak sajnálkozva gondol rá: tanuljon a török is múltja bűnein, miként minden nép okul múltján. Bizony azt kell mondanunk, hogy a vértanuk sokaságától eltekintve, a többiek is mérhetetlen szenvedéseken mentek keresztül. Már maga a szabadságnélküliség ólomsúlyként nehezedik a lélekre. Másokért hallgatni, szenvedni, tűrni, szabadság nélkül és sanyarúságban élni annyi, mint lassú vértanúság. Ezek a testvérek beleélték magukat a szeráfi Atyjuk által példázgatott „igazi boldogságba", melyet a szenvedések elviselésében lehet fellelni. A lelkek mérhetetlen szeretete kellett ahhoz, hogy ennyi baj, nehézség, halálfélelem között megmaradjanak és mentsék a menthetőt. Mennyi megaláztatást viseltek el, hogy a hívek lelkiszükségletét kielégítsék. Sőt ! menynyi furfanggal dolgoztak. Az üllői plébános úr mondotta nemrég : micsoda szellemességgel munkálkodott az a derék budai barát. Mikor a török megtiltotta a kereszttel-zászlóval való körmenetet, a kereszt felállítását oly módon eszelte ki, — miként az még ma is látható — hogy a kereszt körül félholdat csináltatott, a félholdért aztán a török a keresztet is meghagyta. Csak azért tudták ilyen áldozatok között megállani helyüket, mert ebben az időszakban a régi fegyelem tartotta a lelket. Csodálattal telve olvassuk azon idők káptalani határozatait. Enyhítést, la-