P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 11. A vezérlő Fejedelem Szécsényben
zulást nem tűrtek. A szigorú szegénységhez körömszakadtig ragaszkodtak. 1540-ben kimondották, — súlyos fenyítés terhe alatt — hogy teheneket, lovakat ne merjenek tartani, se elhamvadt, se el nem hamvadt kolostorokban. 1552-ben, amikor már végső szükségben voltak a kolostorok, megtiltották, hogy senki pénzért ne adjon más kolostornak, testvérnek tolltartót, beretvatartót, ruhafélét, rózsafűzért, vagy kössön pénzért könyvet, mert ezeket szeretetből kell megtenni. Aki ez ellen vét, három napig vizén, kenyéren böjtöl. Oly időben, mikor kolostorokat gyújtott fel az ellenség, mikor szélnek eresztve bújdostak szanaszét a testvérek az országban, az 1550. év határozatai között azt találjuk, hogy akik étkezés között szilenciumot nem tartanak, büntettessenek meg, hasonlóképpen a guardián is, aki nem őrködik a szilencium felett. Ez a fegyelemhez ragaszkodó lelkület, párosulva a lelkek üdve iránti mérhetetlen szeretettel, képesítette a testvéreket hősi lemondásokra, a tűrések sorozatainak elviselésére. 3 ! í) Emberi szervezet nem sokáig bírhatta ezt az idegölő állapotot, szenvedést és mérhetetlen munkát. Lassanként le kellett mondaniok annak reményéről, hogy hamarosan változás történhetik. Csak egy reményük, biztosítékuk volt : a vallás vigaszának nyújtása megadja, biztosítja a lelkekben a végsőkig való állhatatosságot. Az élet azonban sűrűen rostálta őket. Az öregek kidőltek ; a fiatalság sem bírta sokáig. Megőrölte szervezetüket az idő. Az új világ, a felfordult állapot, a közbiztonság hiánya eldurvította az erkölcsöket. Oly óriási területeken nagyon kevésnek bizonyult az a néhány áldozatos gyöngyösi s szegedi barát. Prépostvári kapitány panaszkodik is ez időtájban : „A hódoltsági nép teljesen elidegenedett a kereszténységtől." ! Maga a megélhetés is leküzdhetetlen nehézségek elé állította őket. „Éheztünk mi is veletek együtt, — úgymond Blahó, a rendi historikus — mert ahol tejet a nyáj vékonyan ád, a pásztor is szűken vajazhat." :i:ii i) Ilyen felfordult világban hivatásos ifjú nagyon gyéren akadt ; rendes nevelésről szó sem lehetett, püspök nem lévén, roppant bajos volt növendékeket felszenteltetni. Ügy látszott már, hogy minden elveszett. A mohácsi vész előtt 1472 rendtag élt 74 kolostorban. Most 4 ház állott még : Csiksomlyó, Szakolca, Szeged, Gyöngyös s ezek közül csak kettő, a két utolsó, Magyarország közepén. A tagok száma ritkult. A török és a protestánsok kettős malomkereke között felőrlődtek. Telek József jegyzi fel a régi adatok összegezését : „1544ben a török és protestáns-üldözések között 560-ra esett le számuk ; 1551-ben már csak 259-en vannak, 1561-ben 112-en, 1570-ben 52-en s a szám 1602-ig leapad 32 szerzetesre." ! í') Gyöngyösön Dusi Jakab, Losonczi ; Szegeden Saári, Nyirő, Salgótarjáni, a leendő szécsényi lelkiatyák. Valóban kétségbeejtő helyzet. Az óriási hódoltságon északon és délen néhány hősi lélek igyekszik halálbamenő bátorsággal menteni a sülyedő hajót. . . P. Nagy András a gyöngyösi kolostor történelmi könyvében ezen siralmas helyzet feljegyzéséhez hozzáfűzi: „Ebből láthatod, minő állapotban sínylődött szeretett hazánk."' í s)
