P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

rolták a keresztény erényeket s rendkívüli módon mutatták meg Istenhez való hűségüket. De különbséget tehetünk a szentek között, ha az életszentségben is érvényesülő egyéni jellegzetességeket keressük. Azokat az egyéni mozzanatokat, amelyek a szent gondolatvilágát, tetteit, áhítatának irányát, egyszóval jellemének alakulását lényegesen befolyásolják és jellemzik. Nemcsak megkülönböztetik az egyiket a másiktól, hanem életszentségük alapját és gyökerét is alkotják. Szent Paszkált is így nézzük. S úgy találjuk, hogy benne az Eucharisztia iránt való áhítat egészen eredeti és páratlan módon jelenik meg. Nem oly értelemben az Eucharisztia szentje ő, mint Szent János apostol, aki az Űr keblén hallja az Oltáriszentséget alapító szeretet szívverését és egész életére lefogja a krisztusi szeretet hatalma. Nem oly értelemben, mint Szent Tarzicius, akit a körülmények avattak az Oltáriszentség vértanújává. Olyan értelemben sem, mint Szent Norbert, az Oltáriszentség védője. Nem hasonlítható hozzá Szent Ferenc, aki szép ostyákat süt, elhanyagolt templomokat rendbehoz, kisöpör, az átváltoztatás szent szövegének megbecsülésére tanít, de egyébként mindenestül Krisztus kínszenvedésének titkába merül. Szent Paszkálnak nem tisztelet s imádás csupán az Eucharisztia iránti áhítat, hanem egész egyéniségét lefoglaló és betöltő tartalom. Ö lényegesen eucharisztikus lélek. Mindenestül az Oltáriszentségben gyökerezik lelkülete, belőle él minden idegszálával, hozzá van kötve egész szeretetével. Egy egészen sajátos életszentséggel állunk szemben nála. Olyannal, amilyet hiába keresünk az előtte élő összes és az utána élő szentek legnagyobb része közt. Ez az élet a szentély zsámolyán nevelkedett, az élet folyójának közepére ültetett fa (Jel. 22, 2.) gyümölcséből táplálkozott, a tabernákulum köré fonódott s a Szentostyának nyílott és illatozott. Paszkál testvér egyszerű volt ahhoz, hogy a korabeli aszketika és misztika elvont