P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)
lyet életrajzárói közölnek, mind az Eucharisztiával kapcsolatos. Egész kisgyermekkorában ragadja el az Oltáriszentség vonzása s még holtan is fogva tartja. A kisgyermek, amint szerét ejtheti, a templomba siet s a szentségi Jézus előtt hosszan imába merül. A „szent pásztor" fohászai a rétről a szentségház felé szállnak. Egyszer nagyon elfogta a vágy, bárcsak láthatná az Urat a szentostyában. S íme, angyalok hozzák a Szentostyát Paszkál vigasztalására. Szerzetesi életének minden szabad perce az oltár zsámolyán telik el. Vonzása van az Eucharisztiának. Paszkál nem tud ellenállni a titokzatos erőnek. Guardiánja egyszer a társalgóba rendelte a többi testvérek közé. Jött volna szegény Paszkál, de lába a szentély felé vitte. Restelte a dolgot, de nem tehetett róla. Csak amikor a guardián megállást parancsolt, tudott megállni. De oly erőfeszítésébe került a máskor könnyű engedelmesség, hogy aléltan rogyott a földre, s a testvérek vitték cellájába. Franciaországba is csak azért megy örömmel, mert reméli, hogy a hugenották között vértanúhalált halhat az Oltáriszentségért. Meg is szenvedett alaposan. Megőszülve s megroppanva került haza a viszontagságos útról. Halála után pedig megnyílott a szeme, hogy még egyszer láthassa a Szentostyát és a szent kelyhet. íme, az eucharisztikus vonzás csodái Paszkálban. Mi ennek az Eucharisztián csüngő áhítatnak jellegzetessége? Ügy gondolom, leginkább két mozzanatban kell megfogni a lényegét: Isten szolgálatának eucharisztiás értelmezésében és az Oltáriszentség központi jellegében. , Szent Paszkálnál az Isten imádása szentségimádássá magasztosul. Ö az Isten-keresés útjává avatta a Szentostyát. Isten mindenhol közel van hozzá, de sehol annyira, mint az Eucharisztiában. Az egyszerű laikustestvér életfelfogása nehezen birkózik meg a szenttamási „útakkal", a szentbonaventúrai misztika lépcsőfokaival, kor- és honfitársának, Avilai Szent Teréznek várkastélyaival, vagy a szintén spanyol Ke-