P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

resztes Szent János éjtszakáival és szeráfi tűzben égő költészetével. Itt a nagy valóság, az Eucharisztia! Itt van hozzám a legközelebb s a szentáldozás — amelyhez mindennap járult, — egyesít Istennel a legszorosabban. Kell ennél egyszerűbb és biztosabb út az Istenhez? Miért járja ő az elvont útakat, amikor itt van az oltáron, a szentségházban, az aranyos kehelyben, a kenyér színe alatt az Isten. Az Űr Jézus nevének hallatára ő a szentségi Jézusra gondol. Nem az ég magasságába s a képzelet színezte a mennyországba jár Istent keresni, hanem a szentségházba. Nem az Űr Jézus földi életének egyes mozzanatai mereng a lelke, hanem az Egyház ölén nyugvó, a liturgia udvartartásával körülvett s a ma emberétől imádott Szentostya Szent Paszkál eucharisztikus szemléletének a tárgya. Ennek megfelelőleg a magatartás is lényegesen szentségimádás. Paszkál testvér az Eucharisztia örökimádója. Élő örökmécses. A gyakorlatban ezt az eucharisztikus szemléletet úgy valósítja meg, hogy minden gondolatát, érzését és tettét az Oltáriszentségre irányítja. Nemcsak amikor a templomban van, hanem az élet és a kötelesség egyéb vonatkozásaiban is. Paszkál állandóan az Eucharisztia jelenlétében jár. Mindenütt a vonzásában él. S ez a vonzás nem merőben aszketikus fegyelmezettség szentünkben, hanem metafizikai hatás és kötöttség. Jobban mondva, természetfeletti és kegyelmi lefoglalása az egész egyéniségnek. Ennek az adománynak a csodája a szülőfalujának templomában adoráló gyermek épúgy, mint a ravatalán Krisztusra tekintő halott. Paszkál testvér az Oltáriszentség napraforgója. Belőle él, folyton feléje tekint s mindenünnen hozzá vágyik. Paszkál életének központja a szentségi Jézus. Az is a Szentlélek kegyelme, hogy így nézhetjük Paszkál testvért. Mert azóta is a Szentlélek vezeti az Egyház áhítatát s egyre a központ felé tereli. Végre odanyújtja neki az Eucharisztiát. A különféle ájtatosság! gyakorlatokat megrostálta az idő, majd maga az