P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

nyérbe s borba imádkozza bele áldozati szándékát, de úgy, hogy a kenyér s a bor, amelyet kezében tart, Krisztus testévé és vérévé változik. Még nem is szenvedett, már is felállítja szenvedésének világ végéig fennmaradó emlékét, hogy az minden kor emberének az Ö halálát hirdesse, míg ismét eljön. Még meg sem kötötte az emberiséggel a vérszövetséget a kereszten, itt e terem oltárán már letette sorsunkat s boldogságunkat, megadta az Isten fiának a vérével megalapított Isten országa polgárainak az élet kenyerét, az erőt a küzdelmekhez, a vigasztalást szenvedéseink közepette. Még Isten fiaivá sem tett, s már is elénk nyújtotta az Isten-fiák testvériségét összekapcsoló testet és vért. Még a kegyelem révén sincs az Isten közösségében az ember s már is étel és ital alakjában kínálta magát az Úr! Itt is csak azt ismételhetjük, amit Ö is mondogatott: Ügy szerette Isten a világot... Mohón szerette ... Előre megteremtette azt a szoros kapcsolatot az emberrel, amelyet híres kafarnaumi beszédében így jellemezett: Én őbennük és ők Énbennem. Még ki sem nyitotta az eget, e vacsorateremben bizalmasai szívébe varázsolta. Most már nyugodtan mehet meghalni az Űr, mert sem szenvedés, sem halál nem szakítja el tőlük. Igaz lett: a szeretet erős, mint a halál! Ez Jézus Krisztus végrendelete, amelyet szenvedése előtt készített. Halálával a végrendelet érvénybe lépett. Az apostolok megértették a parancsot és teljesítették. Összegyűjtötték híveiket a kenyérszegés közösségére. Mennyi az áhitat ezekben az első szentmisékben! Azok hallgatták s vettek részt benne, akik látták az Űr szenvedését. A napokban történt — az ő időmértékük szerint. Ök még elevenen érezték a kínszenvedés páráját az áldozatban. De érezték a kereszténység véres századainak keresztényei is. Azok, akiknek minden áldozat, minden vétele Krisztus testének a vértanuságra való készülődést jelen-