P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

Csak a kegyelem teszi az embert a Szentlélek hárfájává, melyből a lelket betöltő néma dalt csalja ki az Isten lelke. Ebből a lélekből fakad aztán az az öröm. amelyet az Ür Jézus az Ő örömének, s a béke, amelyet az Ö békéjének nevez. Ezért mondja Prohászka: Krisztus énekelni tanította az emberiséget! (ö. M.. XIII., 25.) S tényleg, az öröm szentjeinek az a galériája, amelyről Keppler püspök beszél, életté váltotta ezt az örvendező, dalos lelkületet. Assisi Szent Ferenc, az örömnek és a lelki vígságnak ez az utolérhetetlen megtestesítője nem bírta lelkébe fojtani a lelki örömöt, s énekben, dalban töltötte boldog perceit. Amikor atyja kitagadja, odaveti felsőruháit, valamilyen használt zsákot húz magára, fejre húzza úgy, hogy kiszakad a nyaknak való; két kezével továbbfeszíti, s kidugja karját, az előkelő öltözet hátára keresztet meszeltet az útjába akadó kertésszel, s elfeledkezik vagyonról, el látszólag elvesztett becsületéről, el szülővárosáról, útnak indul Monte Subasio hegye felé, s ujjongó lelkesedésében franciául dalol. Ha nagyon boldog volt, franciául énekelt. Az öröm extatikus perceiben, hegedű híján, két fadarabot vett a kezébe, s úgy hegedült rajta, hogy majd megszakadt a szíve. Ö a híres Naphimnusz szerzője. Megparancsolta, hogy ezt az éneket énekeljék, ha emberekkel találkoznak. Halálos ágyán is elénekeltette ezt a dalt. S amit az umbriai trubadur önmagában élt, testvé-reitől is megkövetelte. Társai is sokat énekeltek. Találóan írja valaki, hogy a Fioretti nem egyéb, mint a víg szenték képcsarnoka. S miért tudtak örülni? Mert Istent bírták, és Istent szerették. Mert tökéletesen lemondtak a világ örömeiről. S mert a természetet utánozták. Azt a természetet, amelyet testvérüknek tekintettek. A kereszténység különben is életigenlés és életöröm. Mi örülünk az életnek, s akarjuk az élet teljességét. Örömöt hozott Krisztus is a mennynek és a földnek. A mennyei boldogságot is örömnek nevezte. De a földi