P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

Lehajol szegényekhez és betegekhez. Szegényházak, árvaházak, kórházak ennek a Krisztust utánzó szeretetnek hevéből születtek. Az alázatos irgalmasnővérben odahajol a beteg fölé Krisztus Egyháza s vigasztalást nyújt a szenvedőnek. A szegények kosarába kenyeret tesz a kapustestvér vagy a szegénygondozónővér. Szívében az Egyház szíve dobban, szemén Krisztus részvéte bánkódik. c) S végül is itt vagyunk mi, bűnösök. Mi igazán elmondhatjuk: Uram, kihez mennénk? Az örök élet **igéi nálad vannak (Jn. 6.). Talán még meglehetnénk Krisztus és Egyház nélkül, ha nem lenne bűn a világon. De így örökös bűnveszélyben s folytonos bűnbeesésben kétségbe kellene esnünk, ha senki sem mondaná: Meg vannak bocsájtva bűneid (Lk. 7.). Itt az Egyház. Hozza Krisztus megbocsájtó szívét. A nagy részvétet lelki nyomoraink iránt. Egy percig sem feledi, hogy törékeny s esékeny emberek vagyunk, akiknek a szellő is megárt. Kisgyermekként járunk a parancsok égbevezető útján s minden kis akadály megingatja egyensúlyunkat. Hányszor elzuhanunk s mily könnyen elesünk?! Lehet reánk neheztelni hoszszabb ideig? Lehet bennünket részvétlenül nézni? Igaz, hogy annyira mégsem vagyunk gyengék, hogy sokáig kellene a porban fetrengenünk. Sőt, az Isten kegyelmével hősies ellenállást is kifejthetünk. Ép ezért az Űr szigorú büntetése fenyeget lanyhaságunkért s még inkább gonoszságunkért. De mi nem ilyenek vagyunk. Mi áhítjuk a jót, szeretnénk jobbak lenni. Több bennünk a jóakarat, mint az állhatatosság. Több a gyengeség, mint az elszánt ellenállás. Ezekhez a nyomorultakhoz közeledik az emberiség orvosa, az Egyház. Ügy hat segítő eszközeivel, mint valami nagy szanatórium melegszívű orvosa. Mi vagyunk a betegek. Tele panasszal, jajjal s ezer bajjal. Az Egyház mindenkihez elmegy, mindenkit megszólít, mindenkit meghallgat. Szomorúságunkban vigaszt, gyengeségünkben erőt, betegségünk ellen orvosságot, bűneinkre bocsánatot ád. Annak a mélységes részvét-