P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

dozás utáni imádság, Miatyánk, néhány Dominus vebiscum, meg az lté missa est. De ez igen kis része a misének. A szentleckét és az evangéliumot a szentbeszéd előtt felolvassa a pap. A megmaradt szövegek pedig nem oly jelentősek, hogy azok miatt egyszeriben megváltoztassuk a szertartások nyelvét. 7. Végül is a szentmisénél nem a nyelv a fontos, hanem a cselekmény. Az, amit a pap tesz. Krisztus rendelése folytán csak ezeket a szavakat kell mondani: Ez az én testem ... ez az én vérem. A többi mind egyházi eredetű, tehát nem lényeges. Ezt a liturgikus magot, az átváltozás szent csodáját aztán a hívő áhítat rajongással vette körül, s lelkendezésében építette ki a liturgiát. Áhítatos lelke érzéseit cselekményekben fejezte ki. Sokáig igen kevés ima volt a szentmisében. Pl. a felajánlásnál alig volt egy-kettő. A mai misekönyv rövid imáit jórészt a ferencesek misekönyvéből vette az Egyház. Lassankint ugyanis a buzgóbb papok az egyes cselekményekhez imákat mondtak. így lett tele a szentmise szertartása rövid imákkal. Már eredetük is mutatja, hogy nem a közösségnek vannak szánva, hanem inkább a pap magán imádságai. Ami a közösséget érdekli, azt úgyis énekli a pap. A cselekményben pedig nem a nyelv a fontos, hanem a kifejezés ereje. Az Egyház művészete ért hozzá, mikép alakítsa a legmélyebb emberi érzéseket, s mikép fejezze ki emberileg az Istennel szemben lehetséges és illő magatartásokat: az imádást, az odaadást, a hálát, a felajánlást, a bánatot, az engesztelést, a kérést s az alázatot. Gondoljunk csak a mellverésre, a mély meghajlásra, a kitárt kézzel való imádkozásra, az oltárcsókolásra, a kezek hálaadó felemelésére, a felajánlás fölséges gesztusára, a köszöntésre Dominus vobiscum-kor, a kézmosásra, az Ürfelmutatásra, a béke-ölelkezésre a hárompapos misében, a tömjénezésre és az áldásra. Mily találóan dramatizálja s interpretálja az Egyház ezekben az alakításokban vallásos érzelmeinket.