P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

nyelvű vallási kultúrára való hivatkozással, amelyhez utóvégre ők is tartoznak, másrészt pedig így kívánnak egységet teremteni az egymástól csaknem független községek között a tanban, — amiben a teljes lelki szabadság pusztít s öl hitet —, az istentiszteletben, — amely mindenkép vérszegény —, és a szervezetben, amit így jobban lehetne megépíteni, s aminek a közös nyelv találó megnyilatkozása lenne. Az Egyházat itt is valami ősi ösztön, mélyen az emberi természetben gyökerező igény vezette, amikor közös és sajátos istentiszteleti nyelvet teremtett magának. 5. A nemzeti nyelv hangoztatói elég sokan vannak a magyar földön is. Ezek azonban elfeledik, hogy a katolikus Egyház a görög liturgiát nálunk magyar nyelven végzi. S csodálatos, milyen gyér az érdeklődés a magyarnyelvű liturgia iránt. A mulatságos ugyanis a kérdésben az, hogy a honi nyelvet nem a templombaj áró buzgó hívek sürgetik, hanem azok, akik az istentiszteletekről rendszeresen elmaradnak, s akik szemében a liturgia egyéb mozzanatainak sincs nagyobb becsülete. Csak azért beszélnek, hogy ezzel a gyenge kifogással palástolják vallástalanságukat és vallási nemtörődömségüket. Ezeknek a kedvéért változtassa meg anyanyelvét az Egyház? Gyakorlatilag ez a legfőbb oka annak, hogy az Egyház az ilyen hangokra nem is hederít. A komolyan megindokolt s a hívek sorából felhangzó kéréseket pedig méltányolja, s ha jónak látja, teljesíti is. 6. Gyakorlatilag is keresztül vihetetlen a liturgia - szövegeinek megértése. Nem minden hívő hallaná tisztán a szöveget. Nagy templomban a távolság miatt sem. Azt már alig hinnők, hogy a papnak úgy kelljen kiabálnia, hogy a legnagyobb templomot is betöltse. A liturgikus imádság nem szónoklat. Aztán meg a pap aránylag igen kevés imát mond hangosan. Javát s ép a legfontosabbat csendesen mondja. Az énekelve mondott részek: a Gloria, Credo, szent lecke, evangélium, prefáció, könyörgés s az ál-