P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

nes kifejezést találtak a fordításban. Amint a különböző nyelvekre fordított szentírások a különböző szektáknak forrásai, úgy támasztanának szakadást, vagy eretnekséget a hibásan fordított, vagy félremagyarázott misekönyvek is. Nem vagyunk hiján a történeti példáknak és tapasztalatoknak ebben a kérdésben sem. Egyéb nehézségek még: Ép a mai cinikus és az élcelődésben semmi szentet sem kimélő világban mennyi tiszteletlenségnek lenne kitéve a liturgia szövege. A tájszólás, a tótos vagy németes kiejtés hányszor tenné nevetségessé az istentiszteletet. Végül egyes szavaknak tolvaj-, diák- vagy játéknyelven egészen más, vagy épen kétértelmű jelentése van. Nem lenne egyáltalában előnyére a nemzeti nyelvű istentiszteletnek az efféle visszaélés. 4. Néplélektani érv. Nem utolsó ez sem. Vannak az életben irracionális mozzanatok, amelyek nagyobb erőt képviselnek, mint a legtalálóbb argumentum. Ilyen a néplélek áhítatos magatartása az istentiszteleti nyelvvel szemben. A titkot még babonás ceremóniában is legtöbbször értelmetlen szavakba burkolja. Amit ő egyszer tisztel, ami előtt áhítatos érzelmekkel leborul, az mindenestül titokzatos legyen. Van is benne valami, hogy a szent dolgokat ne a köznapi nyelven végezzük. Az istentisztelet nyelve ne az a nyelv legyen, amelyen vétkezünk, Isten ellen zugolódunk, felebarátainkat megszóljuk. Legyen az a nyelv ünnepi. Olyan, mint a pap miseruhája. Legyen meg a szentmisének a maga szent nyelve! Érdekes megfigyelni, hogy a nemkatolikus és nemkeresztény népek sem adnak arra sokat, hogy a szertartások nyelvét megértse a nép. Csaknem minden vallás ősi nyelvén végzi istentiszteleteit, s a régi szent könyvekből végzi imáit. Ép ez a meggondolás készteti a protestáns köröket is arra, hogy az istentiszteleti nyelv kérdésével megértéssel foglalkozzanak. Egységes nyelvet sürgetnek. Többen a latinra gondolnak. Egyrészt a latin