P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

6. Egyéb megfontolások. — 1. Az Egyház büszkén hirdeti ismertető jegyei között az egységet. Minden időben és helyen ugyanaz a katolikus Egyház tanítása és áldozata, s kevés kivétellel a liturgiája. Csak 3% nem követi a római szertartást. Tehát a liturgia is ennek az egységnek egyik legfölségesebb kifejezése. Nem mindennapi élményben van része az idegenben járó hívőnek, amikor a messze távol templomkájában egyszerre otthon van. Ugyanazok a felszerelések, ugyanaz a nyelv, ugyanaz a szertartás fogadja a vándort, mint otthonában. Van valami mélyen és természetesen emberi abban az elszólásban, amit az idegenben járó magyar mondott, amikor a pap a GLÓRIÁT énekelte: Hallod, magyarul misézik a pap! A latin nyelven mondott mise a biztosíték rá, hogy katolikus templomban vagyunk. Ennek az egységnek középpontja és összetartó ereje Róma. Az a Róma, amelynek anyanyelve volt a latin nyelv, amely több, mint ezeréven át ezt a nyelvet hallotta, s amely ma is hű ősi nyelvéhez. Ép Róma magyarázza meg, hogy a latin nyelv a római Egyház s a Rómából elterjedt liturgia nyelve. A latin nyelv is egy mozzanat, amely hozzásegítette az Egyházat ahhoz a szervezettséghez, amellyel most áll a világban, s a latin nyelv az a kapcsolat, amely a többi Egyházakat Rómához s Rómát a kereszténységhez fűzi. Rómát a kereszténység központjává s a római pápa, Krisztus helytartója székhelyévé teszi. A latin nyelvről való lemondás ezen a kapcson sokat lazítana, s a szakadást igen megkönnyítené. Hol állít ilyen egységes tábort a világ? Hol mutat fel a történelem hasonló jelenséget? Lehet mosolyogni lelkendezésünkön, de ilyet megteremteni csak a katolikus Egyház géniusza tudott. Az egy akol és egy pásztor eszméje s az „eggyé legyenek" vágya még a nyelvben is kifejezésre jut, a közös Atya révén való testvériség még az imádságunkban is megérzik. Tudják a közös nyelv ellenségei, hogy mit tesznek, amikor a latin nyelvet csepülik. Elhagyása is