P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

nem az arra illetéktelenek, vagy épen az Egyházon kivülállók kritikus és elégedetlen szellemének szülötte. Vagyis az Egyház ép az ellenkezője mindazoknak a vádaknak, amelyeket róla festegetnek. A változások a követelményekhez mérten igenis folynak. Csakhogy lassan, s a maguk idejében. A gyors és elhamarkodott változtatás a forradalmak lélektanából robban, s nem józan és mérsékelt gondolatvilágból. Legkevésbé a konzervatív közösségi lélekből. Ennek a meggondolásnak a leszűrődése az Egyház álláspontja, amelyet a trentói zsinaton így fogalmazott meg: „Non expedire visum est patribus, ut vulgari passim lingua Missa celebraretur." A zsinati atyák nem látják előnyösnek, hogy a misét mindenfelé a nép nyelvén végezzék. Vagyis az érvek ott sem döntöttek. Az új egyházi törvénykönyv is helybenhagyja az eddigi jóváhagyott szokásokat, de az élő nyelven való misézés kérdésében semmi újat nem hoz: Az Egyháznak ez az álláspontja rendkívüli tiszteletet érdemel attól, aki tud a törvény s a jog szellemében nézni. A mai követelőknek ép az a hibájuk, hogy korunk gyorsütemű és sok mindent elhamarkodó szelleméből táplálkozik, s az Egyháztól is villámrendeléseket és reformokat vár. Ebbe az Egyház soha nem fog belemenni. Fölséges törvényhozó méltóságában érintetlenül megy a maga útján, s nem engedi magát befolyásoltatni türelmetlenkedő s okvetetlenkedő gyermekektől. Még jobban kitűnik az Egyház igaza ebben a kérdésben, ha tekintetbe vesszük azokat a nagyobb szempontokat, amelyek miatt a latin nyelvhez ragaszkodik s előszeretetével a holt nyelveket kitünteti. Mindjárt az elején kijelentjük, hogy nem oly értelemben indítékok ezek, mintha az Egyház kezét megkötnék. Dehogy. Ezek ellenére is eltekinthetne a latin nyelvtől. De nem teszi hagyománytiszteletből, s főként az ellenében felsorakoztatott okok elégtelensége miatt.