P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

engedményeket. 2. Űj liturgiái nyelvet csak rendkívül súlyos Okokból engedélyez. Ezek: a hithirdetés megkönnyítése és a szakadárok visszavezetése az Egyház egységébe. 3. A nemzeti nyelvekben sem az éiő, hanem a holt alakot engedélyezi. Kivétel a román és a magyar, vagyis azok a nyelvek, amelyeknek régies alakú liturgiájuk nincs. 3. Kifogások a latin nyelv ellen. — Az Egyház támadói és rosszmájú bírálói nem mellőzték a liturgiái nyelv kérdését sem. Ezen nem is lehet nagyon csodálkoznunk. Előttünk is hányszor felmerült a kérdés: miért nem végzi a pap érthető nyelven a szent szertartásokat? Az egyházi nyelv, nevezetesen a római egyház nyelve, a latin ellen két oldalról indítanak támadást. Egyrészt a latin nyelv alkalmatlan voltát igyekeznek kimutatni, másrészt a nemzeti nyelv előnyeit hangoztatják. 1. A latin nyelv, s általában a holt nyelv ellen az az első s legfőbb kifogás, hogy a hívő nem érti meg a liturgia szövegét. A szertartásokra hivatalos az egész keresztény közösség, az is, aki nem érti a latin nyelvet, s értelmetlenül áll a szent cselekményekkel s a szöveggel szemben. Nincs az a pontos és kimerítő magyarázat és segédkönyv, amely az élő nyelv erejét és hatását pótolni tudná. Aztán a nyelv egy nép vagy faj jellemének megnyilatkozása és kifejezője. Hogyan fejezze ki a latin nyelv pl. a magyar nép gondolkozását, hogyan tudja kielégíteni vallási igényeit. Nincs a népiélekhez szabva, idegen tőle. Továbbá az istentisztelet közösségi cselekmény. Tehát minden hívőnek bele kell kapcsolódnia. Nemcsak úgy, hogy nézi a szertartási cselekményeket és hallgatja a szent énekeket, hanem úgy, hogy ő maga is imádkozik és énekel. Szóval a közösségi istentisztelen tevékenyen részt vegyen. Hogy ez nem sikerül, annak legfőbb oka az ismeretlen nyelv. S ha minden hívő meg is tanulná a latinnyelvű szövegeket, akkor is csak rejtve maradna a szövegek értelme,