P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

díszletektől hemzsegő nyelvezet soha sem lehetett az apostolkodásnak, az igazság-hirdetésnek, a népszerűsítésnek s a tömegek vonzásának nyelve. Ahhoz kendőzetlen, egyszerű és világos, mindenkinek akadálytalan érthető nyelvezet kellett. A nyelv alázatos gyertyatartója az igazság lángjának. Nem magára vonja a figyelmet, hanem az igazságra irányítja. Itt a nyelv nem stílusművészet és pompa, hanem szolgálat. De ebben a sorsban is élvezzük a nyelv s a kifejezés ütemét, nemes hangját s a stílus magasztosságát. A liturgia nyelvévé valószínűleg Északafrikában vált a latin, s onnan szivárgott át Itáliába. Rómából jutott el aztán az újonnan megtérített barbár népekhez. Ma a Nyugati Egyház csaknem kizárólagos nyelve. A katolikus hívek 97°/o-a a latin nyelvű római liturgia híve. 2. A glagolit. A római liturgiát csak elenyészően csekély kivétel végzi ószláv nyelven. Írásmódjáról glagolit-liturgiának is nevezik az ószláv nyelvű istentiszteletet. A Szertartások Bizottsága úgy intézkedett, hogy csak azokon a horvátországi és dalmát plébániákon végezhetik ószláv nyelven a misét, amelyeken 1868-tól kezdve megszakítás nélkül ezen a nyelven miséztek. Ezeket a kikötéseket azonban tágan értelmezik, s innen magyarázható, hogy a görzi, zárai és zágrábi érseki tartományban még ma is széltébenhosszábban használják a glagolit liturgiát, A csehek is mozgolódtak ezen a téren, s a szakadás veszélyére hivatkozva, nagy propagandával 1920-ban engedélyt szereztek a Szentszéktől arra, hogy Prága egy-két templomában a meghatározott napokon a glagolit liturgia szerint misézzenek. A keresztség, a házasság, a búzaszentelő és az úrnapi körmenetek szertartásaira nézve még bővebb kedvezményeket kapott a cseh Egyház. Ebből a felsorolásból kitűnik az Egyház álláspontja az istentiszteleti nyelv kérdésében: 1. Igenis van helye a latinon kívül elég sok más nyelvnek is. Ott, ahol szükség van rá, az Egyház még ma is tesz