P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)
király trónol: „Az a nagy erős, qui praedestinatus est esse Filius Dei in virtute, kit predestinált... s kinek gravitáviója alatt áll a világ; az is, mely nem ismeri; az is, mely megtagadja s kicsiny Ii; az is, mely nem hisz s régi hite szentélyének rongy darab j ai val hajigálózik feléje ... Az a nagy erős, ki a sátánt egymaga legyőzi, kinek ez az erő jutott az örök szent szándékok predestinációjában... Az az édes gyermek, ki az Isten Fia, ki született az örök Atyának a szent Szűztől, ki minden atyaság és eredések forrása; kitől való minden alakítás s a teremtés öröme s kinek az időben ez a Fia lett" (24, 237 sk). Ott van mint indíték a teremtés kezdetén. „Amikor odaérünk, hogy Isten teremté az eget és a földet, s a föld üres és csúnya vala, sötétség borítá azt, —ott akadunk valami újra. De milyen motívumra? Itt, ahol mondjuk: „kezdetben teremté Isten", ahol a lét az élet tudata, ahol a kiindulás, a beállítás pontja,... ah, a punctum saliens, a minden... Kell a végtelenség, az abszolútság, az örökkévalóság transzcendentalizmusába valami kinyilatkoztatás, konkrét valóság, idő, élet, küzdelem ... S az a teremtés, a világ, a történelem, s abba is beleállította a lelkét, — az istenit, Krisztust. A „transzcendens" konkrét lett, „ember lett" (24, 218). Más szóval: „Az Isten ember lett, az isteni emberi lett; fény, de tejes üvegen átszűrve s minden ily átszűrt fény tulajdonságaival. Ez az „Istenember, ez a központ, a kiindulás és a korona ... Az istenemberi az Istenség megnyilatkozásának dominantéja a mostani teremtésben! ... Azért gondo-. lom, hogy Krisztus az első, a primogenitus, s hogy miatta van minden, s hogy eljött volna, ha nincs is bűn a földön" (23, 178). Mindjárt más értelme lesz a világnak s új jelentősége az isteni mű színpadjának, ennek a kicsi Földnek: „fénylő gyöngyszemmé lesz a mélységben imbolygó „Terra", az a föld, mely e csodálatos lélek predestinációjával van egybekötve" (6, 69).