P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

nyé alakítani mindazt, ami a hívő lélek mélyén csiraként szunnyad és növekedésre, megérésre vár. Benne valami mondhatatlan eredetiséggel testet öltött a lelkiség. A lélek szemén keresztül néz mindent, mindenbe egész lelkét tudja belevinni, s mindenben önmagát tudja megszólaltatni. Amit egyszer rokonnak érzett önmagával, azt sajátjának is vallotta. Ez képesítette rá, hogy az evangéliumhoz asszimilálódott lelke oly csodálatos biztonsággal foglalta le az egyetemes szellemi erőket és a jövőre hivatott értékeket. Még kora téves eszméiben is megtalálta mindig a magának valót, s azt, amit az evangélium igájába foghatott. Lángelméje páratlanságát pedig alakító ereje adja. Amihez varázspálcája ér, olyan sajátságos zománcba vonja, hogy elragad, utánzásra csábít, emel, gazdagít. Mindenre rányomja lelke stílusát. Amit egyszer feldolgozott, az félreismerhetetlenül magánhordta az ottokári lélek anyajegyét. S mert örök tartalmaknak adott formát, új megjelenést, minden gondolata, leírt vagy kimondott szava, maga az élete is hódító, apostoli tényezővé nőtt, s ellenálhatatlan erővel hatott és — ma már kimondhatjuk — történelmet csinált. Nem más ez az alakító erő, mint a lángelme befogadott s megélt tartalmának alakítása életben, írásban, szóban. Mégpedig egészen sajátos módon, amit aztán Prohászkában ki is akarok emelni s néhány vonásban az említett szempontok szerint megmutatni: az egyéni átélés újszerűségének köntösébe öltöztet minden tartalmat! * Aki a közvetlen tapasztalat és érintkezés hiján van, előbb írásait üsse föl. Átélést említettem . .. Prohászka nem úgy merült egy kérdés megoldásába, mint tőle idegen területen való lélektelen s közömbös szétnézésbe, mintha csak időtöltésből vagy szórakozásból foglalkoznék, hanem mindent, amit egyszer magába fogadott, átszűrt a maga lelkén; s az, amit egyszer magáévá tett,