P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)
stilus egyszerre szárnyakat kap, mintha nem is törvénykönyvet, hanem költői művet olvasnánk. A Domina Paupertas lovagjának szerelme lángol fel ezekben a sorokban is. A népiesség szempontjából az egyszerűségnek az a primitívsége, a természethez oly rokonszenvvel húzó naivsága, a mélykultúrában élő emberekhez leereszkedni tudó és kendőzetlen közvetlensége, a nép bizalmának hét pecséttel zárt ajtaját oly egyszerre megnyitni képes hatalma nyilik meg a ferences szellem tárházából, amely általában a nép gyermekeinek sajátja. Tagadhatatlan, hogy Szent Ferenc szellemének egyik alapvonása ez a népiesség. Csak ebből az összehasonlításból világlik ki a ferencesek nagy hatása a népre. Szent Ferenc különben is a nép között végezte a maga munkáját a legnagyobb hatással, tömegmozgalommá a nép körében vált kezdeményezése. Már ifjú korában a nép oldalán harcol Perugia nemesei ellen, működésében a nép szociális feszültségét vezette le és a nép megszentelésén fáradozott, apostolkodásának eszközei is népiesek. Ügy érezte, hogy az Űr Jézust kell utánoznia ebben is. ,,Intem és buzdítom a testvéreket, — írja regulájában — szónoklataikban tisztán és értelmesen beszéljenek, hogy a nép lelki hasznára váljanak. A bűnről és az erényről, a büntetésről és a jutalomról röviden prédikáljanak, mert az Űr is röviden beszélt itt a földön". S csakugyan ez a ferences prédikálás varázsa napjainkig. Nem annyira az elmére hat, mint a szívre, nem annyira a tudóst akarja megragyogtatni, mint a népet szerető, a nép lelkéért aggódó és a néppel minden bajban együttérző „barátot" megtestesíteni. Talán sehol sem sikerült úgy történelmi arányokba fejleszteni és nemzetne velő értékké csiszolni, mint nálunk, Magyarországon. A ferencesek népi küldetésének legragyogóbb lapjai a török megszállás alatt sínylődő magyarság megmentéséről és vigasztalásáról kerültek a történelembe. Itt