P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

lett a ferences testvér a magyar nép barátjává. A „magyar barát" Szent Ferenc szellemének hazai vi­rága, a Ferencrend történelmének eszményi alakja. A népi áhítat nagy központjai ma is ferences kézben vannak, a népi vallásosság táplálói és új eszmékkel s formákkal gazdagító nevelői ma is Szent Ferenc fiai. A nagyzoló világ talán megmosolyogja őket ez­ért, a nép ellenben ma is a Fioretti népéhez híven boldog, ha láthatja, vagy kezével illetheti ruhájuk szegélyét. Az apostolság pedig az egyszerűséget a maga dinamikus hatásában mutatja meg. Aki ily közvetlenül nyílik meg az esz­ményeknek, ily gyökeresen szakad el ettől a világtól, s tud gyermetegen a nép lelkéhez találni, azt ép ez a kötetlensége hangolja arra, hogy mindenkinek min­dene legyen, vagyis apostoli lélekkel forgolódjék embertársai között. A ferences szellemnek csakugyan egyik lényeges velejárója a tevékeny élet, Márta sze­repe az Isten országában. Nem mintha elhanyagolná a szemlélődő életet, s kevesebbet szentelne az imád­ságnak és a lélek nevelésének, hanem az egész élet­szemléletet valami sajátos tettre-készség hatja át, mindent a cselekvés szempontjából értékel, minden­kiben és mindenhol azt látja, mit lehetne tenni, hogy Krisztus uralkodjék a szívekben. Különben az a teljes önátadás, amellyel az eszmék felé fordul, s a nagy gondolatokat átéli, nem is hagyja nyugodni, hódító vállalkozásokba űzi, s csodálatos következetességgel meríti ki életerejét akárhányszor a vértanuságig. Csak így értjük meg Szent Ferenc mozgalmas életét. Mintha csak éjjel élt volna a szemlélődésnek, nappal csupa tett, élő prédikáció volt. Űton-útfélen megállí­totta a haladó és dolgozó embereket, akár arattak, akár a szőlőhegyeken dolgoztak, s már néhány ember­nek prédikált, hirdette a bűnbánatot, az evangéliumi életnek ezt az alapvető erényét. Nem ütközött meg

Next

/
Thumbnails
Contents